Az igazságtalanság nem szüntethető meg, ha csak gépiesen ismételgetjük a lázadó-jakobinus költő szavait.

Többen elmélkednek manapság arról, hogy ha ma élne Petőfi Sándor, akkor

A mai háborúkat, az ukrajnait is, az új tőkés erőközpontok kialakítására törekvés idézi elő, nem egyének szeszélye.

„A tekintélyelvű rendszerek Magyarországtól Ukrajnán át Oroszországig a nyugati, főleg az amerikai nagytőke támogatásával jöttek létre. Kelet-Európában a demokrácia intézményei csak formálisak, hiszen minél keletebbre haladunk, történelmileg annál kevésbé volt jelen a kereteket tartalommal megtölteni képes polgárság. Ezeket a különböző mértékben autoriter rendszereket kivétel nélkül a nemzetközi nagytőke tartja fenn.” – Ilyen, és ezekhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a március 11-i Balmix konferencián, amit a béke jegyében tartottak. Az ukrajna területén folyó háborúhoz kapcsolódó eszmecsere előadói voltak Morva Judit, Tinnyei István, Melegh Attila, Vajnai Attila, Hegyi Gyula, Artner Annamária, Krausz Tamás, Schiffer András, s e sorok írója, azaz Kabai Domokos Lajos. A teljesség igénye nélkül még néhány, nem szó szerinti, ezért nevek nélküli kiemelés az elhangzottakból:

El akarják hallgattatni az európai vezetők a szakértelemre alapozó elemzőt.

Egyelőre nem tették közzé a brüsszeliták, hogy hol és mit írhat le, mit mondhat az Európai Unió alattvalója, s milyen büntetést kockáztat, ha utólag (!) rásütik a bélyeget:

A szankciók immár az európai szólás- és tájékozódási szabadságot is érintik.

Aláírtam életem első petícióját – miként arról beszámoltam a „Biden, a rettenthetetlen Kijevben” című cikkemben, amelynek végén elolvasható a rövid szöveg, s az aláírók hosszú listája. Azért közlöm ezt itt is, mert azzal párhuzamosan, hogy február 25-én, szombaton nyilvánosságra került a „Civilek a békéért!” című felhívás, a Telex internetes újság dermesztő részletet lebegtetett meg az Európa Unió Tanácsának épp elfogadott, tizedik szankciós csomagjával kapcsolatban. Eszerint

A neolibes S. I. alpáriságba átment szurka-piszkája hozzájárult ahhoz, hogy aláírjam életem első békepetícióját.

Végül beszálltam az egyik kommentfolyamba, amikor már a sokadik magasztaló posztot olvastam arról, hogy

A magyar haderőben végrehajtott tisztogatás visszhangja már elült, amikor a hétvégén bedobta Puccini nevét a kormányfő.

Amikor január végén felröppent a hír a Magyar Honvédség főtiszti és tábornoki karának lefejezéséről, az volt az első gondolatom: Orbán Viktor egy ellene irányuló, Washington által szervezendő államcsínytől tart. Hiszen a 2014. február 23-ai ukrajnai puccs hátterét is azzal biztosította az amerikai vezetés, hogy

Kifizetődő lehet, ha egy politikus népiesch kiszólásokkal, fenekedésekkel kelt hangulatot a tömegben.

Taplónak minősítette Orbán Viktort az általam őszintén nagyra becsült társadalomtudós ismerősöm a tegnapi Facebook-bejegyzésében, mert

Kérdés, hova juttat bennünket a szuverenitás minden áron védelmezése?

Pro és kontra sokan nyilvánítanak majd véleményt a miniszterelnök február 18-ai évértékelőjéről. Ki magasztalni fogja, ki szitkozódik majd a lehetséges következményei miatt. Magam viszont ezúttal sem vállalkozom jóslatra, ezért csak annyit mondok:

A fasizálódás újabb jelképeként fogják fel sokan a Zelenszkij elnök által adományozott kitüntető címet.

Ukrajna államfője, Volodimir Zelenszkij február 14-én, a 80/2023. számú rendeletében kitüntető címet adományozott az Ukrán Fegyveres Erők szárazföldi 10. önálló hegyi rohamdandárának. Elnevezése:

Januárban 75 százalékos volt a hadsereg ukrajnai műveleteinek támogatottsága Oroszországban.

Az Orbán Viktorról és Volodimir Zelenszkijről készült fotók tartották izgalomban az internet népi részének kormánypárti és ellenzéki hangadóit, továbbá a mára szinte mindenütt a tisztességes közéleti sajtó helyébe lépett propaganda-szócsöveket az elmúlt napokban. Túlfűtött érzelmekkel kommentálták a február 9-i, brüsszeli, úgymond történelmi kézfogást. Ki a magyar kormányfő rovására, illetve javára, ki az ukrán államfőjére élcelődött, illetve zengedezett. Olykor ugyanannak a képnek alapján, oda-vissza, aszerint, hogy melyikük áll közelebb a szívéhez. A kommentelők fittyet hánytak arra az „apróságra”, hogy