BEKIÁLTÁS

2021.feb.24.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

873. BEKIÁLTÁS: Kultúrharc Takaró módra

Elhallgatja, miként gyűrheti le a mindenkori politika a szolgálatába szegődött művészt.

takaromihaly.jpg

A hír a február 21-i, „Tőkéczky és Takaró, Történelem és Irodalom Mindenkinek” című műsor végén, a 24. percen túl hangzott el. A szétrombolva újjászervezett „Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) elméleti intézetét Németh Antalról nevezik el”. Ne csodálkozzék az olvasó, ha nem ismeri e személyt! A politika útvesztőibe keveredettekkel – rendkívüli képességű emberekkel is – gyakorta megesik, hogy úgynevezett illetékesek kiejtik az utókor emlékezetéből a nevüket. Ráadásul most is van egy olyan érzésem, hogy az SZFE ideológiai átfazonírozásának mai szakaszában más miatt esett rá a választás. Alighanem Kiss Ferenc helyett vették elő a nagyműveltségű színházi rendezőt, vagyis Némethet. Mert Kisst

Tovább

872.BEKIÁLTÁS: Az oroszok nem gazsulálnak

A Szputnyik V kifejlesztői talán üzenetnek szánják, hogy nem fordulnak az Európai Gyógyszerügynökséghez.

koronavirusoltasoroszorszag.jpg

Hónapokkal ezelőtt, az akkor még fejlesztés alatt álló orosz vakcinákkal kapcsolatban nyugatos ismerőseim elárasztották az internetet azokkal a bejegyzésekkel, melyek szerint:

Tovább

871.BEKIÁLTÁS: A tőke szereti a neonácikat

Az EU tehetetlenül nézi, hogy egyre több tagországában támogatják az újfasisztákat.

lettlegioveteranok.jpg

Az Európai Unió elég jól teljesít abban, ami eredeti célkitűzése is volt: hatékonyan védi a tőkeérdekeket. Az úgynevezett felzárkóztatási programjai is erről szólnak, bár a később csatlakozott országok lakossága abban a hitben ringatja magát, hogy a vesztes tömegek lecsúszásának megakadályozása, életkörülményeinek javítása, sőt felemelése a cél. Hogy ez mennyire hiú ábránd, azt a GKI Gazdaságkutató Zrt. február 17-i jelentése is jelzi:

Tovább

870.BEKIÁLTÁS: Csak azért is kitörtek!

Ha a háborúkban elpusztultak volna őseim, nem tette volna boldoggá őket a kétes alakok utólagos pózolása.

kitoresemlekturahitlerszalonnaosztas2021-02-14.jpg

Kijátszották a hatóságokat a magyar neonácik, s akiket felhasználnak céljaikhoz. A közvéleménnyel is elhitették, hogy a 2021-es Kitörés emléktúra – vagyis az 1945. február 11-én, a szovjet csapatok által ostromgyűrűbe zárt Budai Várból kitörő német és magyar védőkre emlékezés – a járványhelyzet miatt elmarad. Mint a Magyar Hang írja:

Tovább

869.BEKIÁLTÁS: Kispolgári énünket fordítják ellenünk

Az iráni grafikus üzenetére nem vevő a hazai vezető újságírók és megmondó emberek többsége, így a közember sem.

mewe-timetoactmahmoodnazarivizszintes.jpg

A társadalmi baloldaliság paradoxona, hogy miután kevesek önfeláldozó küzdelme nyomán az addig gazdaságilag, szociálisan, kulturálisan, jogilag partvonalra szorított, sőt elnyomott tömeg méltóbb viszonyok közé kezd emelkedni, nyomban feléled benne a vágy arra, hogy

Tovább

868.BEKIÁLTÁS: Bolgár úr billegő értékrendje

A kitörés napjával kapcsolatos ellenérzés hiteltelen, ha az események egészének megítélése nem következetes.

kitores-tura2019.jpg

A Klubrádió február 11-ei adásában Bolgár György hitetlenkedve harangozta be:

Tovább

867.BEKIÁLTÁS: A huzat és a kézirat

Olvasás nélkül papírkosárba dobta az első és az utolsó oldalt.

papirlapoklevegobenx.jpg

„A legjobb szerkesztő a huzat” – szállóigével foglalkozik Zöldi László Médianapló nevű blogjának február 11-ei bejegyzésében. Azt írja, hogy a szellemes mondatra a Jászkun Krónika 1995. február 11-i számában bukkant. Szerzője Kopiás Sándor. Zöldi kollégám azokat az eseteket idézi fel jegyzetében, amikor

Tovább

865.BEKIÁLTÁS: Még egy pofon a Klubrádiónak

A csapás a kispolgárias közönséget is éri, amely mindig elbukik a hatalommal való viaskodásban.

marxszoboravatastrier2018-05-06.jpg

Még egy pofont kapott a Klubrádió azzal, hogy február 9-én a bíróság másodfokon is elutasította az adó a ma már csak Budapestre és környékére érvényes frekvenciaengedélyének meghosszabbítását. A döntés szerint a Klubrádió vasárnapig használhatja az FM 92,9-et. A következő naptól, azaz február 15-én, hétfőtől csak internetes rádióként üzemelhet tovább. A bíróság azzal indokolta ítéletét, hogy a Klubrádió a médiahatóság által felrótt jogsértései ügyében nem nyújtott be fellebbezéseket, ezért azok jogerőssé váltak, így a testület által az elmúlt hét év során kiszabott két bírság kizáró okot jelentett a 92,9 MHz frekvenciajogosultság meghosszabbítására irányuló kérelem elbírálásakor. Mindemellett az is nyilvánvaló, hogy Fidesz-rezsim évtizede nyomorgatja és szorítja vissza a nagyrészt a hallgatók adományaiból működő csatornát, nekik is jelezve, hogy a nemzeti NEM együttműködés rendszerén kívül nincs élet. De hogy ez lesz-e az utolsó pofon, azt nem tudni, hiszen

Tovább

864.BEKIÁLTÁS: A szegénynek nem jár vakcina

A gazdagok akadályozzák, hogy a periféria országaiban is gyárthassanak koronavírus elleni oltóanyagot.

meszarosistvanfilozofisfoto_bulevoador_com_br.jpg

A magántőke, a tőkésállamok, a tőkétől függő médiumok világszerte sikeresen blokkolják azokat az információkat, amelyek rést üthetnének a kapitalista rendszeren. Olykor azonban mégis támad egy-egy repedés. Így történt ez a Klubrádió február 8-ai adásában, 16 óra 40 perc táján. Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta:

Tovább
süti beállítások módosítása