834.BEKIÁLTÁS: Varga Judit veresége a BBC-ben
A süketelése alatt nem vette észre, hogy a magyarországi kormányzás egészéről rántja le a leplet.
Miért veszített a BBC-ben Varga Judit? – szálltam be a kérdéssel az egyik internetes közösségi térben az igazságügyi miniszter november 17-ei szerepléséről folyó vitába. Ezzel mindjárt magamra is vontam az egyik tábor rosszallását, illetve a másik egyetértését. Mert a más fórumokon szintén zajló eszmecsere résztvevői ezúttal is két csoportot alkottak. Az egyik félhez tartozók ünnepelték, hogy a magyar politikus úgymond leiskolázta a BBC világhírű riporterét. A megszólalók másik része viszont élt a gyanúperrel: