BEKIÁLTÁS

2020.máj.15.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

BEKIÁLTÁS: Bábszínház Budapesten és Brüsszelben

Csaknem üres teremben tárgyaltak Orbánról. Hát miért is rezelne be?

eu-parlament20200514jurovaeuronews.jpg

Sajnálom Barátom, de akárhogy is nézem: a valóságérzéked ismét cserben hagyott. Nyugat-Európa a maga sok évszázados, brutális önzésével marad az, ami mindig is volt: közönyös aziránt, hogy mi történik a gyarmatain, vagy mint esetünkben, a hátsó udvarában. Magyarország szintén ugyanolyan ma, amilyennek hajdan József Attila leírta a „Levegőt!”-ben: az elporló falvak, a jog fájáról lehullottak, a mindentől összerezzenők, a választani is rettegő, csak a toros mulatságokban vidulni tudók, a könnyű életet élő alattomosak országa. És persze Orbán Viktor

Tovább

BEKIÁLTÁS: Miért írják át múltunkat Orbánék?

Csak remélni lehet, hogy mindebből nem következnek újabb esztelen cselekedetek.

2011schmidtpalalairjaazalaptorvenytkoztelnokihonlap.jpg

Máris jelzem: nem az orbáni emlékezetpolitikusoknak azt a törekvését tűzöm itt tollhegyre, hogy a Horthy-rendszernek csillogó mázt kölcsönözzenek. Bőven lenne mit írni erről is, de csupán arra a három kérdőjelre reagálok most, amit egyik olvasóm küldött előző cikkemnek arra a kitételére, hogy

Tovább

BEKIÁLTÁS: A Spiegel leckéje magyaroknak is

A történelem újraírása, a racionális gondolkodás mítoszokkal helyettesítése a gyávák módszere.

berlinbrandenburgikapu2020-05-07euronews.jpg

„Egyik nap sem formálta mélyebben legújabb kori történelmünket, mint 1945. május 8-a. Azon a napon hallgattak el a fegyverek több mint 40 millió halott sírja felett. A nemzeti szocialisták terrorra alapozott uralma és az európai zsidók gyilkolása véget ért. A megszabadult és üldözött milliók felszabadításának, az áldozatokra való emlékezés, az igazságtalanság feletti győzelem napja lett az a dátum. Ezen a napon a németek megfizették az árat azért, mert lehetővé tették 1933. január 30-át, s hogy nem tudtak megszabadulni a nemzetiszocializmustól.”

A Spiegel, Németország vezető hírportáljának oldalán olvasható a „75 évvel a háború után: Nincs politika történelem nélkül” című cikk, amit május 7-én, a II. világháború európai befejezésének 75. évfordulója előestéjén tettek közzé. Ehhez képest is fel kell tennünk a kérdést:

Tovább

BEKIÁLTÁS: Háborúra készülnek az ünnepen

Ma ugyanúgy az eurázsiai javak megszerzése, s a világuralom a tét, mint a múlt század első felében.

hszi_csin-ping_putyinsztandrasapostolerdemrend20170704.jpg

Európában 75 éve ért véget az a háború, amit elsősorban az egyre nagyobb gazdagságra és hatalomra törő, nyugati tőkéscsoportok robbantottak ki, hogy bevégezzék azt, amit a megelőző világégésben félbehagytak. De a Föld erőforrásainak újraosztásáért folyó küzdelemben, 1939 szeptembere és 1945 májusa között csupán maguk között rendezték át a kizsákmányolási övezeteket. A nagy álom, Oroszország természeti kincseinek megszerzése és az embertömege fölötti uralom ezúttal sem sikerült. Oroszország ugyanis, a Szovjetunió égisze alatt, újjászervezte magát. A II. világháború végére, ellenállva a Nagy-Britannia kivételével valamennyi európai ország erőforrásait ellene mozgósító (!) hitleri Németországnak és szövetségeseinek, kényszerűen tudomásul véve, hogy saját alkalmi szövetségesei (az USA és Nagy-Britannia) a végletekig halogatják a második front megnyitását a nácik ellen, elképesztő vér- és anyagi áldozatok árán, minden addiginál erősebb katonai-gazdasági hatalommá lett. Ráadásul Moszkva hozzásegítette a talpra álláshoz Kínát, amit a korábbi nyugati gyarmatosítási törekvések után a japán tőkések akartak meghódítani. Nekem minden ettől eltérő magyarázat, legjobb esetben, naivitás a háború okait illetően. Persze, sokan próbálkoznak olyan magyarázatokkal, hogy például

Tovább

BEKIÁLTÁS: Baloldaliság nélküli május 1-je

Senki nem vállalta fel, hogy a bírált jelenségeket a rendszer fasisztoid tulajdonságaként értelmezze.

gyurcsany2020-05-01atvegyenesbeszed.jpg

„Több jogot, és emberibb életet követelt a dolgozóknak május 1-jei beszédében Gyurcsány Ferenc” – hangzott el az esti stúdióbeszélgetés előtt az ATV „Egyenes beszéd” című műsorában. Nevezett politikus egy dimbes-dombos tájon épült falu utcáján, aztán szépen művelt szőlőbirtok előtt sétált. Tipikus munkás környezet, nemde? Legalább napszámosok serénykedtek volna a tőkék között!

Ám ettől még nem feltétlenül kellett volna uralnia az interjút a mellébeszélésnek a dolgozók ünnepének estéjén. Mint ahogy a többi beszélgetést sem.

Tovább

BEKIÁLTÁS: Ünneplik a pusztuló táj képét

Ám tetsszék ez a táj, de akkor ne keseregjetek a fecskék, a gólyák eltűnése, a tóparti nádasok kiirtása miatt!

baranyaitaj.jpg

A látványtól elalélt széplelkek lájkolják, imádják és hűházzák Kiefer Bélának ezt a felvételét a Facebookon. Egy pécsi motorfűrész-kereskedő, saját életrajzi adatai szerint, korábban a Mecsekerdő Zrt. munkatársa helyezte el idővonalán, május 1-jén. Mint utóbb számomra kiderült, a posztoló azonos a fotóssal. A „Baranyai táj” címet adta neki. Volt, aki megkérdőjelezte, hogy a festményszerű fotó egyáltalán Magyarországon készült. Tapasztalataim alapján azonban eleve azt gondoltam, hogy nagyon is készülhetett nálunk.

Tovább

BEKIÁLTÁS: Székelyek, ti is mozduljatok!

Nem igazán támogatják a határon túliak az érdekükben indított aláírásgyűjtő kampányt.

szekelyzaszlomagyarfelett.jpg

Ismerősöm tette közzé ezt a fotót azzal a felszólítással, hogy szavazzunk már na, annak érdekében, hogy az Európai Unió parlamentje napirendre tűzze Székelyföld autonómiájának ügyét. Pontosabban:

Tovább

BEKIÁLTÁS: Trump, a vírusölő

Rendre idióták, hatalom őrültek, a korrupció mocsarában lubickoló tolvajok jutnak országvezetői pozícióba.

trump2020-04-23cnnfertotlenitoszerrelinjekciozzanak.jpg

„Látom, hogy a fertőtlenítő egy perc alatt kiüti (a vírust). Egy perc alatt. Lehetséges, hogy injekción keresztül, vagy tisztításként csináljunk hasonlót? A tüdőbe megy be, károsítja a tüdőt (a vírus, akkor) érdekes lenne ezt is lecsekkolni”

Tovább

BEKIÁLTÁS: Halálra ítéltek

Tizenhat egyenlő kettővel: cinikus számháború folyik a kórházi ágyszám-csökkentésről.

pulaimiklosforras444_hu.jpeg

„Összesen a magyar kórházi ágyak tizenhat százalékán kellett meghozni azt a döntést, hogy ha ott halasztható beavatkozásra váró beteg van, akkor azt küldjük haza” – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő április 17-én, a Kossuth Rádióban elhangzott, szokásosan interjúnak álcázott monológjában. (07:05-nél) Az ellenzéki sajtó most azzal foglalkozik, hogy a szám nem stimmel. Ugyanis ellentmondást vél felfedezni a miniszterelnöki közlés, illetve a lelketlenség netovábbjaként Emberi Erőforrás Minisztériumnak (EMMI) keresztelt tárca közleményének állítása között, miszerint:

Tovább

BEKIÁLTÁS: Visszatér Orbán neoliberális gyökereihez

Egyházak ide vagy oda, Orbán amerikázásából nem jöhet létre nálunk igazi Amerika.

2020-03-10orbansemjenmtikoszticsakszilard.jpg

Hát persze, hogy a vírusjárványra hivatkozva kiürített 36 ezer kórházi ágy – s ami hozzátartozik: a gyógyító és a kiszolgáló személyzet – nagy része már sosem kerül vissza eredeti funkciójába! Egy huszárvágással megcsinálják a piacot a (nyugati) befektetők által uralt magánegészségügynek. Az oktatás szegregálása után megadják a kegyelemdöfést az államszocializmus utolsó fennmaradt vívmányának, a viszonylag kielégítő, mindenki által igénybe vehető gyógyítási szolgáltatásoknak is.

Tovább
süti beállítások módosítása