Az utóbbi száz év harmadik nagy magyar katasztrófája előtt lamentálunk.

Elég a finomkodásból! Orbán Viktor világossá tette, hogy immár Vezérként – ha úgy tetszik, Führerként, nemzetvezetőként, Duceként – tekint önmagára. Elég ehhez felidézni minapi kijelentését, ami a Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott interjúban jelent meg:

„Az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket”.

Mi más ez, ha nem egyfajta ars poetica, amelyben valójában saját küldetését fogalmazza meg?

Új erőre kaphat a Putyin elleni nyugati felháborodási hullám. Az orosz elnök az ukrajnai magyarokkal is példálózott.

Vlagyimir Putyin államfő aláírta azt a rendeletet, amelynek alapján egyszerűsített módon juthatnak oroszországi állampolgársághoz az ukrajnai Donyeck és Luganszk terület lakói. Az orosz állami tévéhíradóban elhangzottak szerint, a megválasztott ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij nyilatkozatai nem arra utalnak, hogy ténylegesen is elő kívánná segíteni az öt éve polgárháborús helyzetben lévő délkelet-ukrajnai országrészben a béke megteremtését. Át akarja értelmezni az erre vonatkozó minszki megállapodást, elutasítja az általános amnesztiát, az egyezmény szerinti fogolycserét, továbbá nemhogy azt az autonómiát, amit az akkor érvényes alkotmány szerint az ott élők követeltek, mielőtt a fegyveres konfliktus elkezdődött, de még azt is, hogy a térség különleges státuszt kapjon Ukrajnán belül. Környezete attól is elzárkózik, hogy az újdonsült elnök leüljön tárgyalni a szakadárok vezetőivel. Ő maga egy interjúban kifejezett ellenségnek nevezte Putyint. Kizárólag információs háború révén gondolja megváltoztatni a körzetben élők véleményét és Kijev oldalára állítani őket.

Az dönti el sorsát, miben egyezik meg a feje fölött Washington és Moszkva.

Volodimir Zelenszkij, az ukrajnai, április 21-ei államelnöki választáson ellenfeléhez képest háromszor több szavazatot kapott színész-politikus ünnepel. Hogy Ukrajna is ünnepel-e? Egy része bizonyosan. A másik része pedig talán gondterhelten ráncolja a homlokát: azzal, hogy az eddigi államfőt, Petro Porosenkot leváltották, egyáltalán nem biztos, hogy bármi is változik az országban.

Újgyarmatosító szemmel Orbánnál ideálisabb helytartó figurát elképzelni sem nagyon lehet.

Egyszerre elismerő és hiányérzetet megfogalmazó üzenetet kaptam Zöldi Lászlótól a Médianapló blog gazdájától. „Nagyon érdekes a legutóbbi áttekintésed (is). Kár, hogy a végén nem bontottad ki a hitleres mozzanatot”. A baráti megjegyzés a Bekiáltásban, április 18-án közzétett, Hitler nyomdokain a politika és a média című elemzésemet érintette. Benne a nemzetközi és a magyar politikai kommunikációt és a közéleti újságírást elárasztó különféle mítoszok közül vettem górcső alá néhányat annak jegyében, hogy „A valóságfeltárást az alantas célok ismertetése, s az azokra hangolás foglalta el”. A posztot arra futtattam ki, hogy a médiatartalom egyre inkább a tömegben jelenlévő legalacsonyabb ismeretszinthez tendál. Az ebből adódó, lehetséges veszélyt Adolf Hitlernek a Mein Kampfban megjelent gondolatával nyomatékosítottam:

A valóságfeltárást az alantas célok ismertetése, s az azokra hangolás foglalta el. 

Évek óta hasztalan óvok a megtévesztő analógiáktól. Érdeklődésem, némi tájékozottságom alapján rendre felhívom újságíró kollégáim figyelmét arra, hogy önmagunk félrevezetésének forrása lehet, amikor például a jelenlegi orosz viszonyokból vezetik le az orbáni Magyarország politikai rendszerének sajátosságait. Április 16-án, a Klubrádióban Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi vezetője szintén figyelmeztetett arra, hogy tévedések forrása lehet a magyarországi és a romániai politikai viszonyok közötti erőltetett párhuzam.

Magyaroknak magyar agymosást – külföldről is!

Hallom, hogy Habony Árpád, hosszú éveken át Orbán Viktor kommunikációs éceszgébere, nem hivatalos propagandistája, a politikai gyűlöletkeltés két olyan kiválóságának, mint Finkelstein és Birnbaum magyarországi meghosszabbított karja, kiesett a pikszisből. „Londonban alapított nemzetközi hírügynökséget” – mondja a rádió hírolvasó bemondója. Csakhogy ez a tálalás nekem már akkor is gyanús volt.

Az amerikai politikus aligha az ukrajnai ügyek, inkább az amerikai kéretlen érintések miatt bukik el.

Joe Biden 2016 márciusában – akkor még alelnökként – azzal fenyegette meg Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy az Obama-kormányzat visszavonja az egymilliárd dolláros hitelgaranciát, és ezzel fizetésképtelenségbe taszítja az országot, amennyiben nem távolítják el azonnali hatállyal Viktor Sokin legfőbb ügyészt – tette közzé a Magyar Távirati Iroda az amerikai forrásokból származó állítást. Hogy miért nem lepett meg a bejelentés, arra a Bekiáltás blogban is megtalálható a válasz.

Az elnökválasztás első fordulója után az a fő kérdés, kit támogat az USA.

Leginkább abban lehet biztos az ember, hogy minden megtörténhet, s annak ellenkezője is Ukrajnában, a következő hetekben. Ezt támasztja alá Kemény Lászlónak, az elnökválasztás március 31-i első fordulója alatt Kijevben tartózkodó magyar megfigyelőnek április 3-án közzétett előzetese:

Az indulatos ágálás helyett értékrendet kellene váltani, a szavak és a tettek egységét helyre kellene állítani!

Tizenöt–húsz ismérvet sorol fel Lehoczki Noémi azzal kapcsolatban, hogy milyennek kellene lennie, milyen programot kellene követnie a baloldali főpolgármester-jelöltnek. Már ha lenne. Az elvárások a Balra át! közéleti blogban láttak napvilágot. A portált fiatalok indították. Olyanok, akik hitvallásuk szerint elkötelezettek az igazságosság, az esélyegyenlőség mellett.

A 21. század nagy csalódása: a kapitalizmus részeként fellépő baloldal nem a dolgozókat képviseli. ⇒ A szavazás kérdése az esszé végén: Elsősorban milyen erőktől várható a társadalmi problémák megoldása? (1) A globális milliárdosoktól (2) A mindenkori kormányoktól (3) A jobboldali kormányzó pártoktól (4) A baloldali pártoktól (5) A dolgozók önszerveződési formáitól – dolgozói tanácsok, szakszervezetek stb. (Előre szólok: csak akkor kezdjen az olvasáshoz, ha van rá ideje! De ha átfutja az alcímeket és a kiemeléseket talán megjön hozzá a kedve.)

A Tanácsköztársaság kommunista vezetői főleg a nemzet és keresztény ellenes, vallás ellenes, gyökértelen zsidók voltak. A sajátjaikkal is szembefordultak, mert az úri-polgári világba beilleszkedni nem tudtak, nem akartak. Társadalomkritikájuk alapját az jelentette, hogy nem volt esélyük a politikai elitbe bejutásra. Miközben a társadalom túlnyomó része ragaszkodott a fennálló viszonyokhoz, a kommunisták, a nemzeti érzés és a vallásosság felszámolását hirdették.

A március 21-én épp száz éve megalakult, mindössze 133 napot megélt magyar kommünnel kapcsolatban ezeket a gondolatokat égeti a 11. osztályos diákok agyába az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiadott történelemkönyv.⁽¹⁾ Itt zanzásítva foglaltam össze, de a cikk után a szöveg teljes változatát⁽²⁾  szintén közlöm, hogy a szülők és nagyszülők szembesüljenek azzal, milyen mérget csöpögtetnek a felnövekvő generációk fejébe a hatalom mai urai. Tudniuk kell arról, hogy a zsidó- és kommunistaellenesség mételyét viszik bele a jövő nemzedékek tudatába a nemzeti (nem) együttműködés rendszerének megszállottjai.