Kirekesztő felfogást sugall a Közszolgálati Egyetem plakátja.

Vitába keveredtem a Facebookon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel. Ugyanis megosztottam az intézmény Ludovika Szabadegyetemének egyik plakátját. Ezen egy szeptember 3-ai előadásra invitálnak. Rajta egy férfiú, feltehetően Prof. Dr. Kiss György, akinek neve alá idézőjelben azt írták, hogy „Az ember annyit ér, amennyit használ”. Karcolatok egy új foglalkoztatáspolitikáról.

Az ország átengedése fejében ő és a hozzája tartozók szabad kezet kapnak némi rabláshoz.

Levegő után kapkodnak a nyugati neoliberális hangadókon csüggő hazai politikusok és médiamunkások arra a bejelentésre, hogy az Európai Bizottság várhatóan tudomásul veszi, hogy a paksi atomerőmű bővítését szolgáló „projektre a magyar energiapiac egyensúlya miatt szükség van”. A hírhozó maga Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Európai Parlamentbe delegált képviselője, aki az elmúlt években kivont karddal küzdött a Paks 2. beruházás ellen.

Arra játszanak, hogy eltűnjön az úgymond rossz pedigréjű Népszabadság.

Ha ellenzéki lap főszerkesztője lennék egy olyan időben, amikor hovatovább lélegzethez sem jutnak, azaz hirdetést is alig kapnak a kormányt bíráló médiumok, arra ügyelnék leginkább, hogy megőrizzem az újságom hitelességét. Ehhez képest itt van egy kedd hajnalban az internetre került hír, meg annak cáfolata.

A földmennyiség-alapú támogatások veszélybe sodorják a mezőgazdálkodást, s ezen keresztül az élővilágot.

Az idén már nem foghatom a véletlenre, amit tavaly még megtehettem: csak elvétve csapódik az autóm szélvédőjéhez nagyobb testű rovar. Pedig a napokban is átutaztam a fél országot. Oda reggel indultam, s délre érkeztem meg. Vissza néhány nap múltán, késő délután ültem a kocsiba, s már sötétedett, amikor hazaérkeztem. Kisebb muslicák ugyan nekicsapódtak az üvegnek, meg a kocsi elejének, de az a néhány egy csöppet sem zavarta a kilátást. Miattuk ugyan akár üres is lehetett volna az ablaktörlő-tartály.

Magyarország az éremtáblázatban a 12. helyet foglalja el, a boldogságindex alapján a 91-iket.

Vizsgálódásunk tárgya: „Vajon a nemzetközi, momentán az olimpiai sportsikernek van-e, várhatóan lesz-e kihatása arra, hogy jobban érezzük magunkat a hazánkban?” Ehhez lépjünk túl azon, hogy ez mennyiben az országok teljesítménye, s mennyiben a sportolóké, s edzőiké! Ne cövekeljünk le annál a kérdésnél sem, hogy a lakosság nagy részének van-e köze a sikerekhez! Ne vitatkozzunk arról sem, hogy ellentmond-e az olimpiai nemzeti rangsor összeállítása a játékokat alapító Pierre de Coubertin szándékainak! (Egyébként azt hiszem, nem.)

Most fókuszáljunk csupán két táblázat adataira annak érdekében, hogy válaszolhassunk a poszt elején feltett kérdésre. Az egyik a függetlenekkel együtt 208 országot képviselő sportolók által a Riói Olimpián szerzett éremtáblázat, a másik az ENSZ által közreadott legutóbbi boldogságindex-sor. Ez utóbbit az egy főre eső GDP-ből, a szociális támogatások mértékéből, az egészséges életkilátásokra vonatkozó adatokból, az egyéni életvitelhez kapcsolódó választási szabadság számszerűsített mutatójából, a nagylelkűség gyakorlását és megtapasztalását kifejező értékekből, a korrupciós kitettség mérőszámaiból képezte a Gallup a több mint 150 országban megkérdezett 2000-3000 személy válaszai alapján.

Magyarország az éremtáblázatban a 12. helyet foglalja el, eközben a boldogságindex szerint csak a 91-iket. Az olimpiai sikerek révén előttünk szereplő államok közül csupán Hollandiában és Ausztráliában érzik igazán jól magukat az emberek. A táblázatokból, amelyeket teljes terjedelmükben a linkkel elérhető helyeken talál az olvasó, inkább az derül ki, hogy az élsportolók teljesítménye és az adott ország polgárainak jólléte között nincs kimutatható összefüggés. Igazolva látom tehát azt a közelmúltban a Magyar Hírlapban Bayer Zsolt által is gyalázkodva támadott véleményemet, hogy a mértéktelen állami támogatás helyett a lehető legrövidebb időn belül, nagyrészt üzleti alapon kellene elrendezni az élsport ügyét! A milliárdok ne egy törpe kisebbséget szolgáljanak, hanem a gyerekek, a kamaszok testedzését és a tömegsportot!

Az állami televíziónak az olimpiai közvetítéseket megszakító propaganda klipjeiből és a kormányzat vezetőinek nyilatkozataiból az derült ki, hogy a politikai hatalom gyakorlóinak meggyőződése: az élsportolók sikerei tartósan lelkesíthetik a tömegeket. De már 1956 októbere is megmutatta, hogy az ugyanebben bízó, az aranycsapattal, akkor is Puskásékkal és olimpiai érmekkel büszkélkedő politikai rendszer ellen fellázadnak a tömegek, ha a mindennapi életük ellehetetlenül. Az élsport pótlékként való felkínálásának csődjét manapság országszerte mutatják az irdatlan pénzekből felújított, vagy épített néptelen futballstadionok is. Most a vizes világbajnokság hatalmas összegeket felemésztő tervének lázától várják a megváltást, miközben az országot akár gazdasági csődbe is taszító budapesti olimpia felé hajszolnak bennünket.

Viszont a valóság az, hogy az emberek jóllétében a létbiztonsággal, perspektívával, jogbiztonsággal megalapozott, ezekhez hasonló tényezők játsszák a főszerepet: kulturális, művészeti jellegű aktivitás, állatokkal való tartós kapcsolat, a hála kimutatása mások irányában, rendszeres jócselekedetek, kellemes múltbeli élmények gyakori felidézése, rendezett szexuális élet, a másokhoz való kényszeres igazodás elkerülése. Meggyőződésem, hogy ezekre az egyénekre érvényes preferenciákra országstratégia is építhető lenne.

Az országért, annak lakosságáért valóban felelősséget érző kormányoknak azokat a cselekvési formákat kellene támogatniuk, amelyek e szocio-kulturális szempontok érvényre jutását erősítik a társadalomban. A kormányzati politika egészét és a szakpolitikákat annak kellene alárendelni, hogy segítsék az egyéneket, a csoportokat a boldogságérzet növelésében ténylegesen is szerepet játszó tényezőknek a mindennapi életben való érvényre juttatásában. Ebben a sportnak természetesen nagy szerep juthat, hiszen a sporton keresztül olyan helyzetbe hozhatók az emberek, ami elősegítheti a fent felsoroltak közül több cél valóra váltását is. De ennek nem az élsportot a fotelben ülőknek cirkuszként közvetítő, ma már a legdurvább indulatok kiélésére alkalmat teremtő, csekély kivételtől eltekintve az állami forrásokkal üzletelő tevékenységnek kell lennie, hanem a személyiséget is fejlesztő, könnyed szabadidős és tömegsportnak! #

„Ti tényleg olyan hazát akartok, ahol a Bayer féléket jutalmazza az állam?”

Van, aki azt jelenti be, hogy visszaadja, van, aki azt, hogy nem. Természetesen a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjéről van szó, amivel immár Bayer Zsoltot, a legmocskosabb tollú magyarországi újságírót is kitüntette a kormány. Mondanom sem kell, szimpátiám a tiltakozóké. Annál inkább, mert nemrégiben bekerülhettem abba a kiváltságos körbe, amelynek tagjait célba vette.

A jegyüzér-ügy miatt újabb (sport)kabátlopási ügybe keverte Oroszországot az orosz műsorvezető.

Jobban tette volna Jevgenyij Popov, ha augusztus 21-én este szóba sem hozza a jegyüzérséggel gyanúsított Pat Hickey brazíliai letartóztatását. De az orosz állami tévé sztár műsorvezetője nem bírta megállni, hogy az esetet ne a Washington–Moszkva közötti folyamatos propagandaháború újabb mozzanataként értelmezze a hét eseményeit összefoglaló politikai műsorban.

Az Euronews elhallgatta, hogy a Kreml pozitív üzenetet is küldött Ukrajnának.

»Fokozott biztonsági intézkedéseket ígért a Krím-félsziget lakóinak Vlagyimir Putyin – olvasom a mandiner.hu-n. Azután beszélt erről az orosz elnök – írja az internetes lap –, hogy a Kreml többször vádolta Ukrajnát diverzáns- és terrorakciók előkészítésével a bekebelezett területen. Rendre cáfolta Kijev az orosz állításokat, amelyeket azonban Putyin mégis oszt: „Úgy tűnik, ukrán partnerünk a válság elmélyítéséről döntött. Nem tudjuk miért. Nem akarják, vagy valamilyen okból nem tudják betartani a minszki megállapodást” – nyilatkozta a tűzszüneti egyezségre utalva az orosz elnök. A napokban Oroszország szárazföldi és tengeri hadgyakorlatokba kezdett a térségben, sőt még egy légvédelmi rakétarendszert is telepítettek« – zárul a tudósítás, amelynek forrásaként az Euronews-t jelöli meg a mandiner.hu.

Gyanú támad az emberben: hátha ez is csak a propaganda része, s valamiféle manipulációt szolgál.

A porosan és véresen ülő Omran Daknis (más átírásban: Daqneesh) fényképével volt tele a világsajtó augusztus 18-án, csütörtökön. A szíriai Aleppóban, a romok alól mentették ki az ötéves kisfiút egy légicsapás után. A felvétel megrázó, a gyerek láttán még a legbékésebb ember is vádakat kezd fogalmazni, és bosszúért kiált.

Orbán Viktor tizennégy évvel ezelőtti beszédére épít az olimpiai csatornákon vetített klip.

Az m4 és m5 állami televíziós csatornákon, a gyakorlatilag folyamatos kormánypropagandát megszakító olimpiai közvetítések között, augusztus 16-án, kedden déjà vu érzésem támadt. Kivehetetlen szövegű dallal kísérve, dobok tompa hangjainak ütemére, élsportolóinkról készült képek előterében ezek a szavak íródtak fel a képernyőre, illetve hangzottak el:

KÜZDELEM / KITARTÁS / MUNKA / GYŐZELEM.