BEKIÁLTÁS


2023.már.26.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1107.BEKIÁLTÁS: Van-e érdeme az Orbán-kormánynak?

„Kelet-Európában nem voltak meg a demokratikus átalakulás személyi, intézményi feltételei, bár ezt sugalmazták.” „Antikapitalista füstölgések” címmel adtam a kisebb összefoglalót az 1101. Bekiáltásban a béke jegyében megtartott, március 11-i Balmix konferenciáról. Akkor ezt a gondolatot emeltem…

Tovább

1100. BEKIÁLTÁS: EU-tiltólistán az izraeli tábornok

El akarják hallgattatni az európai vezetők a szakértelemre alapozó elemzőt. Egyelőre nem tették közzé a brüsszeliták, hogy hol és mit írhat le, mit mondhat az Európai Unió alattvalója, s milyen büntetést kockáztat, ha utólag (!) rásütik a bélyeget:

Tovább

1099. BEKIÁLTÁS: Összeolvadóban az EU és a NATO

A szankciók immár az európai szólás- és tájékozódási szabadságot is érintik. Aláírtam életem első petícióját – miként arról beszámoltam a „Biden, a rettenthetetlen Kijevben” című cikkemben, amelynek végén elolvasható a rövid szöveg, s az aláírók hosszú listája. Azért közlöm ezt itt is, mert…

Tovább

1093. BEKIÁLTÁS: Orbán- kontra Zelenszkij-szurkolók

Januárban 75 százalékos volt a hadsereg ukrajnai műveleteinek támogatottsága Oroszországban. Az Orbán Viktorról és Volodimir Zelenszkijről készült fotók tartották izgalomban az internet népi részének kormánypárti és ellenzéki hangadóit, továbbá a mára szinte mindenütt a tisztességes közéleti…

Tovább

1088. BEKIÁLTÁS: Minket is harcképtelenné tesznek

Példák sokasága igazolja, hogy a nyugati és a hazai újságírók többségét is a háborús propaganda szolgálatába állították. Az elmúlt héten valóságos össztűz zúdult a Kreml vezetőire az orosz állami rádióban és televízióban. Igaz, nevek említése nélkül. E közlés feltehetően meglepi a magyarországi…

Tovább

1080. BEKIÁLTÁS: Bolgárúr háborúja Putyin ellen

Úgy értelmezi az ukrajnai eseményeket, hogy orosztudás híján eleve képtelen eredeti forrásokból tájékozódni. Kínosan melléfogott Bolgár György, amikor január 6-án, pénteken, 16 óra előtt úgy konferálta fel a hírek utáni műsorát, hogy azt hitte, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azért nem fogadja…

Tovább
süti beállítások módosítása