A magyar újságírók, ritka kivételtől eltekintve, a nyugati sajtó egyoldalú híradásait veszik át.

Szolidárisak vagyunk az elrabolt belarusz újságíróval! – írja Somfai Péter újságíró kollégám a Facebookon. Egyébként a nevemben is, minthogy a Magyar Újságíró Szövetség, amelynek több mint ötven éve tagja vagyok, nyilatkozatára hivatkozik. És tényleg, a MÚOSZ május 26-án közleményt tett közzé, miszerint „Raman azonnali szabadon bocsátására szólítunk fel, akinek egyetlen bűne, hogy élt a véleménynyilvánítás szabadságával”. Csakhogy

minimum kételyek merülnek fel a Minszkben, május 23-án letartóztatott Raman Prataszevics tisztán újságírói tevékenységével kapcsolatban.

A 26 éves fiatalember évek óta Varsóban él. A Nexta YouTube-csatornán keresztül az egyik meghatározó ellenzéki aktivistaként vett részt a belarusz elnök hatalmának megdöntését szolgáló hírek készítésében, illetve az ellenzéki tüntetések instruálásában. Ebbe még belarusz vasúti szerelvények kisiklatásának kezdeményezése is belefért. Az elmúlt napokban ukrán, belarusz, orosz vloggerek és bloggerek sokasága állította, hogy Raman Prataszevics kiképzett szélsőjobboldali harcos, aki a New York Times által is neonácinak nevezett ukrajnai Azov szabadcsapatban vett részt büntető műveletekben többek között a civil lakosság ellen. Olyan fényképeket hoztak nyilvánosságra róla, amelyeken hitleri karlendítéssel pózol. Egy másikon az Azov alakulat egyenruhás tagjai között látható. Egy harmadikon gépfegyverrel, egy negyediken náci jelvényes rohamsisakban.

Ugyanakkor többen, egy Prataszevics által adott interjúra hivatkozva, azt bizonygatják: ő csak úgymond szóval támogatta az Azovot. Szerintük a fényképek csak egy rá hasonlító, már nem élő személyt ábrázolnak. Andrij Bileckij, az Azov ukrán önkéntes alakulat alapítója szintén cáfolta, hogy Prataszevics fegyveresen vett volna részt a Donyec-medencei konfliktusban. Bár meg is sebesült az Azovi-tenger melletti Sirokine (Sirokin) településnél, de nem gépkarabéllyal a kezében, hanem újságíróként, „szavakkal küzdött mellettünk”. Mások szerint nem ott, hanem 2014-ben, a kijevi felfordulásban sérült meg.

Ha így van, ha csak „szóval fejezte ki” a II. világháború alatt tömeggyilkosságok tízezreit, rémtettek ezreit elkövetett banderisták örökébe lépett, mai – közvetve egyébként a washingtoni kormányzat által is használt – ukrajnai szabadcsapatokkal azonosulását, előttem van annyira neonáci, hogy azt mondjam: nem ártana némi óvatosság, mielőtt szabadságharcossá avatunk valakit. Miként tegnap megírtam: a róla való utcaelnevezéssel is várnék még. Ha pedig arra gondolok, hogy miből is él ez az ember, akkor fel kell tennem a kérdést:

Vajon nem inkább ügynök-e ő, mint újságíró?

Miként azokat is ügynököknek tartom, akik Magyarországról időről időre Washingtonban vesznek részt fejtágítókon, amelyeken minden jel szerint csak azt verik beléjük, hogy a nagy nyugati hírügynökségek, médiumok híranyagainak továbbítása, magyarra ültetése a dolguk, s nehogy már önálló újságírói tevékenységbe kezdjenek. Vagyis, amondó vagyok: egy dolog, hogy Aljakszandr Lukasenka utasítására az elmúlt vasárnap leszállásra bírták a belarusz hatóságok a Ryanair Athén–Vilnius járatát egy vélhetően konstruált ürüggyel, ami alighanem légi kalózkodás, amit súlyosbított, hogy letartóztatták a gép fedélzeten lévő Raman Prataszevicset és Szofja Szapegát, akit csak barátnőként emleget a média. 

Csakhogy a férfi előélete minimum pöttyös. Mint ahogy az én értékrendembe az sem fér bele, hogy a hölgy a Nexta úgymond kurátoraként a belarusz belügyi alakulatok tagjairól, feleségeikről, szüleikről, gyerekeikről - utóbbiakról azzal a felkiáltással, hogy ,,Hadd rettegjenek a gyerekeikért!" - az interneten, fejpénzt ajánlva, személyes adatok gyűjtésére biztatatta a belarusz kamaszokat és fiatalokat.

Lehet, hogy túl régimódi vagyok, de mégis azt mondom: egy kicsit tôbb körültekintést, mielőtt kiáll valakik mellett a Nemzetközi Újságíró Szövetség tiltakozása nyomán a MÚOSZ – a nevemben is! Mert újságíró szervezeti tagi minőségemben is kezd elegem lenni abból, hogy a nyugati–atlantista, vagyis lényegében a washingtoni érdekeket szolgáló magyar szerkesztőségek a nemzetközi ügyekben szinte teljesen felhagytak az önálló információgyűjtéssel és elemzéssel, s ritka kivételtől eltekintve a nyugati sajtó egyoldalú híradásait veszik át. Többek között ezért van az, hogy a magyarországi közvélemény alig tud valamit a minszkihez kísértetiesen hasonló esetekről, amikor

a nyugati, vagy Nyugat-barát országok viselkedtek ugyanúgy, mint a belarusz hatóságok vasárnap.

Például tavaly a kijevi kormány akart 33 orosz zsoldost lépre csalni és letartóztatni Kijevben ugyanilyen forgatókönyv alapján, de az orosz és a belarusz titkosszolgálatok ezt meghiúsították. 2016-ban, az ukrán légtérben, 11 perccel a felszállás után visszafordulásra kényszerítettek egy belarusz repülőgépet, a fedélzetén az Antimajdan (a Kijevben 2014-ben, az USA által szervezett puccsal hatalomra került kurzussal szemben álló szerveződés) egyik aktivistájával. 2017-ben az S7 légitársaság utasszállító repülőgépe – amelyen Moldova elnökének meghívására orosz kormányküldöttség tartott Kisinyov felé – nem kapott átrepülési engedélyt Románia és Lengyelország légterén és kénytelen volt leszállni Minszkben. Utóbbiról Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz, az oroszországi űrügynökség vezetője számolt be most az interneten.

Egy másik, 2014-es esetet szintén említ, amikor Magyarország is lezárta a légterét az előtt a gép előtt, amelyen ő utazott. Mint írja: a román, illetve a bolgár hatóságok arra akarták kényszeríteni az orosz kormánygépet, hogy az leszálljon, s őt, Rogozint őrizetbe vehessék, mert az USA, az EU, Kanada, Ausztrália és Svájc szankciós listára vette. Végül a Fekete-tenger fölött és Törökország érintésével jutottak Kisinyovba. A dolog pikantériája, hogy az USA űrhajósai akkor és azóta is az általa vezetett szervezet űrhajóival jutottak és jutnak a nemzetközi űrállomásra.

És hol voltak a tiltakozók az Edward Snowden elleni hajtóvadászat idején?

2013. július 2-án, több ország légterének lezárásával Ausztriában leszállásra kényszerítették a bolíviai elnököt, Evo Moralest, aki külön gépével Moszkvából La Pazba tartott, amint erre most tisztességes módon emlékeztet a hvg.hu-ban egy e tekintetben hozzám hasonlóan régi vágású kollégám, Bedő Iván. Azt gyanították, hogy az amerikai kormány Nemzetbiztonsági Ügynökségének (NSA) világméretű, tömeges – köztük külföldi vezetőkre, európai szövetséges országok politikusaira vonatkozó – adatgyűjtését leleplező amerikai informatikus is a fedélzeten van, s őrizetbe akarták venni. A repülőt Bécsben átkutatták, de eredménytelenül.

Úgyhogy, kollégáim, magyar újságírók – már ha maradt még e szó eredeti jelentéséből valami – fel kellene végre szabadulni! Mert három évtizeddel a rendszerváltozás után az nem a sajtószabadság kiteljesedése, ha átmegyünk az egyik oldalról a másikra, ahol a pro és kontra tények feltárása helyett a kettős mérce válik vezérelvünkké, eközben pedig azt hirdetjük, hogy fenemód objektívek vagyunk, s a szabadság, meg a demokrácia nevében rázzuk az öklünket. Ez ugyanis nem több, mint a propagandistaszerep felvállalása, s még jó, ha nem a hazai, sőt a külföldi kormányok, az értékrendjük közvetítése fejében a tőkések által finanszírozott ügynöki tevékenység. Ideje lenne hát Mikszáth, Ady, Móricz, Márai – és a sort még sokáig lehetne folytatni – által az idők próbáját máig kiálló módon művelni a szakmát. Már ha egyáltalán...#

u.i.: Aki viszont azt gondolja, hogy ez a cikk Lukasenka módszereinek védelmében íródott, talán kezdje előlről a fenti szöveg olvasását!

CÍMKÉP: Raman Prataszevics a félreérthetetlenül náci jelképpel ellátott rohamsisakban körülbelül hat évvel ezelőtt, Ukrajnában – Egyesek szerint fegyveresen harcolt, mások azt állítják, hogy csak szóval