A DK elnöke abba a rádiósba mart bele, aki gyakran szakmai presztízsét is kockáztatva állt ki mellette a műsoraiban.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy az elmúlt napokban még az úgynevezett baloldalon sem a Gyurcsány Ferenc által nyilvánosságra hozott Sokak Magyarországa című úgymond röpirat tartalma, hanem az azzal kapcsolatos purparlé került a viták középpontjába.

A Spíler blog 2004-től mostanáig huszonkét Gyurcsány-programot szedett össze, amit a szavazási táblázat után adok közre. Nem csoda hát, hogy a jelek szerint az ellenzékiek többségét is zavarják már az egykori miniszterelnök terméketlen próbálkozásai. Ez a mostani dokumentum sem hoz igazán újat a helyzetértékelésben, a társadalmi célok kijelölésében és a cselekvés formáinak megjelölésében. Ráadásul hiteltelen a szándék – amint Horváth Gábor is írja a Népszabadságban –, hogy „Gyurcsány egy olyan baloldalt próbál meg újraéleszteni, amelynek bajaihoz maga is jelentősen hozzájárult”, s aki „Előkészítetlen lemondásával kiszolgáltatta az országot a neohorthysta restaurációnak, így a magyarok nyakára szabadult a kétharmados Orbán-rezsim”. Eközben „Most sem hagy kétséget, hogy ő akarja megszabni az események menetét – miután arra másoknak, részben miatta, esélyük sincs”.

Minthogy érdemben nincs miről vitázni, maradnak a körítéssel kapcsolatos csaták.

Kissinger szerint szövetkezni kell Oroszországgal, ellenben atomfegyverkezési verseny kezdődhet a Közel-Keleten.

Háború, vagy béke: ember, állam, a nagy konfliktus-fenyegetettség a XXI. században. Ez az a témakör, amit a világ harminc országából érkezett politológusok, politikusok szakértők, újságírók elé állítottak az oroszországi Szocsiban rendezett Valdaj Fórum idei szervezői. A rendezvényen a béke és a háború kérdéseit társadalmi, nemzetközi, vallási összefüggésekben, valamint az államok közötti gazdasági együttműködést áttekintve értelmezték az előadók. Az évente némileg változó összetételben összeülő nemzetközi vitaklub XII. ülésszakán Vlagyimir Putyin orosz államfő, a Rusposters csoportosítása szerint, saját alcímeimmel kiemelve, tíz témakört érintett az október 22-ei záróbeszédben:

1.) Információs háború

2.) Az őslakosok és a bevándorlók közötti ellentétek

3.) A terroristák elleni álságos háború

4.) Kettős mérce a terroristák megítélésében

5.) Kereskedelmi-szankciós háború

6.) Az USA európai rakétatelepítései

7.) A Nyugat tevékenysége a Közel-Keleten

8.) Oroszország szíriai hadműveletei

9.) A közel-keleti konfliktus rendezése

10.) Szíria politikai stabilizálása

Az orosz elnök kimondva–kimondatlanul azt érzékeltette, hogy az ezekkel kapcsolatban felvetett – a cikkem végén, a függelékben, részletesebben is taglalt – kérdésekre adott válaszoktól függ, hogy háborúk sorozata, vagy béke vár-e a Föld lakóira.

Akárminek álcázzák egy politikai párt tagjai az ilyen megnyilvánulásaikat, azt pártütésnek hívják.

Az MSZP három volt elnökének – Hiller Istvánnak, Kovács Lászlónak, Lendvai Ildikónak – azt ígérte Rangos Katalin, a Klubrádió műsorvezetője a Szabad Sáv című műsor október 19-ei adásának legvégén, hogy „Meg fogom itt hirdetni, több-kevesebb rendszerességgel, nem mondom, hogy minden hónapban, de minden két hónapban a volt pártelnökök fórumát. (Kacarászás a háttérben - kdl.) És akkor végigbeszéljük, hogy mi az, amit gatyába lehetne rázni, talpra lehetne állítani, vissza lehetne fényesíteni a baloldalt, ha nincs ellenetekre”. „Beveszünk a klubba” – reagált az ajánlatra Lendvai Ildikó, amit a műsorvezető egy kedélyes okéval nyugtázott.

Az MSZP oktatáspolitikusa egy lehetséges orosz nyelvvizsgától is fényévnyire vesztegel.

Eddig tartózkodtam attól, hogy csatlakozzam azokhoz a publicistákhoz, bloggerekhez, akik szerint a diploma megszerzésére képtelen Kunhalmi Ágnes MSZP-politikusnak enyhén szólva nem áll jól, hogy oktatáspolitikai szakértőnek nevezte ki magát. Tartózkodásom oka: jó ideje szánalmasnak tartom a hölgy évek óta tartó erőlködését azért, hogy hitelessé tegye magát ezen a területen. Akkor meg, hogy kezdhettem volna egy olyan ember ostorozásába, akit amúgy sajnálok?

Nálam akkor kezdte halmozni Kunhalmi a hitelességi deficitet, amikor egy évekkel ezelőtti baloldali rendezvényen tanúja voltam annak, miként osztja az észt több tucat egyetemi tanárnak és volt rektornak. Eközben nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, kik ülnek vele szemben. Mit tudhat az oktatásügyről az a magát baloldalinak tartó politikus, aki nem ismeri a szakterület baloldali kötődésű tekintélyeit sem? – morfondíroztam magamban.

Immár a trianoni határokon belül is jelentős területeket ad fel a magyarság a mezőgazdaság eltartó képességének drámai csökkenése miatt.

Az október 15-ei, csütörtök esti Echo-tévés megszólalásomból olybá tűnhetett fel, hogy a magyar agrárgazdaság minden szereplőjét egyformán kárhoztatom azért, mert az ágazat mai teljesítménye a nyomába sem léphet a három-négy évtizeddel ezelőttinek. A Visszhang című műsor rövid vitájában azt talán sikerült érzékeltetnem, hogy a fő felelősöket a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad politikai-gazdasági elitjében keresném. Annak viszont nem tudtam hangot adni, hogy a 351 ezer úgymond mezőgazdasági háztartásból jóval több mint 300 ezernek semmi beleszólása nincs a folyamatokba.

Ezek a legföljebb egy-két tucat hektáros gazdaságok valójában vegetálnak. Tulajdonosaik alkotják a politikusok által olykor már-már szent áhítattal emlegetett gazdák tömegét. Rájuk hivatkoznak a parlamenti pártok hordószónokai, amikor a magyar földhöz a piros–fehér–zöld délibábos álmok vízióját kapcsolják, miközben pontosan tudják, hogy a törvények a legkevésbé sem ezeknek az embereknek a kibontakozását szolgálják. Mert ők a magyar mezőgazdaság páriái, akik az Európai Unió támogatásai nélkül már a következő évben földönfutókká lennének.

Egyetlen szóval sem említette az USA-t, mégis az Egyesült Államokat tette felelőssé a világ gondjaiért az orosz elnök.

Véget vetne az egypólusú világnak Vlagyimir Putyin – vetítettem előre vasárnapi posztomban az orosz államfő hétfői, szeptember 28-ai, ENSZ-beli beszédének várható legfontosabb üzenetét. Úgy gondolom, nem tévedtem. Az orosz közéleti szereplők közelmúltbeli megnyilatkozásait értékelve helyesen ítéltem meg, hogy a felszólalás jelentős részét teszi majd ki az Iszlám Állam elleni fellépés sürgetése. Igazolódott a feltevésem arról, hogy Putyin szólni fog a globális kérdésekről. Ezek közül viszont csupán a klímaváltozás által okozott kihívást említette. Azt indítványozta, hogy ne elégedjenek meg a kvóták megvitatásával, hanem új környezetkímélő technológiák kifejlesztésére fogjanak össze a kormányok. Tévedtem viszont abban, hogy nem fog beszélni Ukrajnáról. Beszélt róla.

A hétfői ENSZ-beli beszédet az utolsó pillanatig titkolják, de a szír kérdés, a terrorizmus és a menekülthullám állhat a középpontjában.

Természetesen Oroszországban is csak találgatják, hogy mivel áll elő Vlagyimir Putyin államfő az idén hetvenéves Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlésén, szeptember 28-án, hétfőn. A várakozást fokozza, hogy az orosz elnök tíz év múltán először szólal fel itt. Ráadásul ebben a hónapban Oroszország elnököl a szervezet legfontosabb testületében, a biztonsági tanácsban, s hogy a közgyűlésen az orosz delegációt az államfő vezeti, aki találkozik Barack Obama amerikai elnökkel is.

Oroszország tapasztalataira szükségünk lesz a muzulmánokkal való együttéléshez.

Felújított mecsetben köszönthették a moszkvai muzulmánok a Kurban bayramit, az iszlám vallás híveinek egyik legfontosabb ünnepét annak emlékére, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát istennek. Az orosz fővárosban, tíz éves munka után, a vallási ünnep előestéjére készültek el 111 éves templom renoválásával, az eredetihez képest hússzorosára növelésével. Így Európa legnagyobb ilyen építménye lett.

Az építkezés néhány részletéről már írtam az előző bejegyzésemben. Viszont ami fontosabb: az avatási ceremónián – Abbasz palesztin, továbbá Erdogan török elnök és mások társaságában – magától értetődően jelen volt Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki minden alkalmat megragad arra, hogy gesztust tegyen az orosz föderációban élő 14 és 20 millió között becsült muzulmánnak. Ennek megfelelően mostantól a mecset falán emléktábla hirdeti, hogy az orosz államfő, a Ravil Gajnutdin főmuftival együtt avatta fel a templomot.

Oroszország nem akar úgy védtelenné válni, ahogyan Európa tette magát védtelenné a líbiai állam szétverésével.

Egyszer már foglalkoztam ezen a helyen azzal, mennyire nem tudunk semmit arról a migráns áradatról, amely Oroszországot érinti. Ennek hatásával maga is küzd, miközben gazdasági előnyeit is élvezi. Ugyanúgy, mint Németország, ahol az idén a GDP 0,25 százalékos növekedését várják a bevándorlóktól.

Hogy mást ne mondjunk: Oroszországban az elmúlt évek grandiózus nagyvárosi és ipari beruházásaihoz a segédmunkások több milliós tömegét a főként a Szovjetunió egykori tagköztársaságaiból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Üzbegisztánból érkezett, eleinte feketén foglalkoztatott, később gyakran családjaikkal betelepült, állampolgársághoz jutott muszlim munkavállalók adták és adják.

Lépésről lépésre tettek bennünket társtettessé az embertelenségben. (Utólagos kiegészítés Kocsis Fülöp metropolita imájából vett részletekkel a szavazási táblázat előtt.)

Mindenekelőtt: ne vegyünk minden migránst egy kalap alá! Nyilván a többség azért hagyta ott a lerombolt városát, mert ott már megszűntek az élet elemi feltételei. Másoknak a menekülttáborban lett elege az évek óta tartó sátorozásból, a perspektívátlanságból, s azért kerekedtek fel, hogy más tájon próbáljanak boldogulni. Boldogulni, nem pedig kegyelemkenyéren tengődni. Olyanok is jönnek a tömeggel, akiket egyszerűen vonz az idegen világ, ahol álmaikat szeretnék valóra váltani. És bizonyára vannak köztük, akiket radikális iszlám szervezetek vegyítettek el a menekülők közé.