A tranzitzóna valójában koncentrációs tábor, a nemzet fogalma pedig csak a tehetősekre terjed ki.

Egészen mostanáig Magyarország szégyenfoltjai voltak a déli határnál, a Tompa és Röszke közelében létesített, úgynevezett tranzitzónák. A konténertelepeken gyerekeket, nőket és családapákat tartott az Orbán-kormány hónapokon (néha több mint egy éven) keresztül. Egészen mostanáig, amikor Luxemburgban, az Európai Unió Bírósága egyértelműen törvénytelennek minősítette a menedékkérők magyarországi fogva tartásának körülményeit, amihez gyakran hozzátartozott az éheztetés. Pedig bűnük nem volt. Csupán elmenekültek a háborúk elől, amiket alapvetően a nyugati fehér ember indított országuk ellen.

De végre május 21-én, csütörtökön, váratlanul gyorsasággal, mindkét helyről átszállították a menekülteket emberhez méltóbb befogadó állomásokra. Írhatnám, hogy minden jó, ha a vége jó. Írhatnám, hogy ami eddig történt, azért a magyar kormányt illesse az embertelenség vádja. De sajnos a bélyeg valamennyiünkre ráég. Ráadásul az ellenzék, meg az értelmiség azzal is tetézte ezt a gyalázatot, hogy átvette a rezsim szóhasználatát. A lényeget palástoló tranzitzónákként beszélt róluk, már ha beszélt. Mindenesetre így hivatkoztak és hivatkoznak a telepekre a magukat a kormánytól elhatároló médiumokban is. Valójában…

A költő az ellenkezőjét képviselte annak, amit a miniszter vele akart hitelesíteni.

A „Varga Judit könnyedén veszi” című minapi jegyzetemnek eredetileg volt egy mellékszála, amit végül mellőztem. Azzal mentettem el a szöveget, hogy néhány nappal később önálló dolgozatként is megállhat a lábán. Az igazságügyi miniszter Petőfi Sándornak ezt a sorát emelte május 18-i Facebook-cikkének élére:

Belebukhat Joe Biden, az amerikai demokraták elnökjelöltje, Trump kihívója, az ukrajnai ügybe.

A Joe Biden–Petro Porosenko ügyeletek újabb, szégyenteljes részletei kerültek nyilvánosságra május 19-én, kedden. Az Ukrajnában jelenleg hatalmon lévő „A Nép Szolgája Párt” egyik frakción kívüli parlamenti képviselője Andrej Derkacs sajtótájékoztatón mutatott be egy sereg hangfelvételt. Ezek megpecsételhetik az amerikai Demokrata párti elnökjelölt sorsát.

Laza nyilatkozatokkal építi imázsát az igazságügyi miniszter, miközben a jogállam maradványának megőrzése a tét.

A nagy költők, a nagy írók, a nagy gondolkodók nevével könnyű visszaélni. Minden, s annak ellenkezője is alátámasztható mondataikkal. Most épp az imázsát tudatosan és önállóan építő Varga Judit igazságügyi miniszter osztja ki az ellenzéket Petőfi Sándor egyik sorával a Facebook-oldalán:

A magyar ügy bagatellizálása érdekében került a lábbeli az ENSZ-ben az asztalra.

Kuriózumnak szentelte május 18-i bejegyzését Zöldi László internetes Médianaplójában. A „Hruscsov az ENSZ-ben mit csinált a cipőjével?” című írásban arra a csaknem hatvan évvel ezelőtti eseményre emlékeztetett, amiről annyi mendemonda kering. Kollégám fölsorolt közülük néhányat. Miután azonban belenéztem az orosz nyelvű Wikipédia „Ботинок Хрущёва”, azaz „Hruscsov cipője” szócikkébe, nyilvánvaló, hogy a magyarázatok száma az általa felsoroltakhoz képest is jóval több. Ezek idézésével nem járulnék hozzá a fals történetek szaporításához. Inkább afölött időznék el, hogy

Schanda Tamás János vasárnapi fellépése aligha nyugtatta meg a cégeket és a munka nélkül maradókat.

Újabb játékos jelent meg a pályán. Az Orbán Viktorhoz érzékelhetően egyik legközelebb álló miniszter, Palkovics László beosztottja szembement Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének másfél héttel ezelőtti optimista prognózisával, de még Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi kalkulációjával is.

Csaknem üres teremben tárgyaltak Orbánról. Hát miért is rezelne be?

Sajnálom Barátom, de akárhogy is nézem: a valóságérzéked ismét cserben hagyott. Nyugat-Európa a maga sok évszázados, brutális önzésével marad az, ami mindig is volt: közönyös aziránt, hogy mi történik a gyarmatain, vagy mint esetünkben, a hátsó udvarában. Magyarország szintén ugyanolyan ma, amilyennek hajdan József Attila leírta a „Levegőt!”-ben: az elporló falvak, a jog fájáról lehullottak, a mindentől összerezzenők, a választani is rettegő, csak a toros mulatságokban vidulni tudók, a könnyű életet élő alattomosak országa. És persze Orbán Viktor

Csak remélni lehet, hogy mindebből nem következnek újabb esztelen cselekedetek.

Máris jelzem: nem az orbáni emlékezetpolitikusoknak azt a törekvését tűzöm itt tollhegyre, hogy a Horthy-rendszernek csillogó mázt kölcsönözzenek. Bőven lenne mit írni erről is, de csupán arra a három kérdőjelre reagálok most, amit egyik olvasóm küldött előző cikkemnek arra a kitételére, hogy

A történelem újraírása, a racionális gondolkodás mítoszokkal helyettesítése a gyávák módszere.

„Egyik nap sem formálta mélyebben legújabb kori történelmünket, mint 1945. május 8-a. Azon a napon hallgattak el a fegyverek több mint 40 millió halott sírja felett. A nemzeti szocialisták terrorra alapozott uralma és az európai zsidók gyilkolása véget ért. A megszabadult és üldözött milliók felszabadításának, az áldozatokra való emlékezés, az igazságtalanság feletti győzelem napja lett az a dátum. Ezen a napon a németek megfizették az árat azért, mert lehetővé tették 1933. január 30-át, s hogy nem tudtak megszabadulni a nemzetiszocializmustól.”

A Spiegel, Németország vezető hírportáljának oldalán olvasható a „75 évvel a háború után: Nincs politika történelem nélkül” című cikk, amit május 7-én, a II. világháború európai befejezésének 75. évfordulója előestéjén tettek közzé. Ehhez képest is fel kell tennünk a kérdést:

Ma ugyanúgy az eurázsiai javak megszerzése, s a világuralom a tét, mint a múlt század első felében.

Európában 75 éve ért véget az a háború, amit elsősorban az egyre nagyobb gazdagságra és hatalomra törő, nyugati tőkéscsoportok robbantottak ki, hogy bevégezzék azt, amit a megelőző világégésben félbehagytak. De a Föld erőforrásainak újraosztásáért folyó küzdelemben, 1939 szeptembere és 1945 májusa között csupán maguk között rendezték át a kizsákmányolási övezeteket. A nagy álom, Oroszország természeti kincseinek megszerzése és az embertömege fölötti uralom ezúttal sem sikerült. Oroszország ugyanis, a Szovjetunió égisze alatt, újjászervezte magát. A II. világháború végére, ellenállva a Nagy-Britannia kivételével valamennyi európai ország erőforrásait ellene mozgósító (!) hitleri Németországnak és szövetségeseinek, kényszerűen tudomásul véve, hogy saját alkalmi szövetségesei (az USA és Nagy-Britannia) a végletekig halogatják a második front megnyitását a nácik ellen, elképesztő vér- és anyagi áldozatok árán, minden addiginál erősebb katonai-gazdasági hatalommá lett. Ráadásul Moszkva hozzásegítette a talpra álláshoz Kínát, amit a korábbi nyugati gyarmatosítási törekvések után a japán tőkések akartak meghódítani. Nekem minden ettől eltérő magyarázat, legjobb esetben, naivitás a háború okait illetően. Persze, sokan próbálkoznak olyan magyarázatokkal, hogy például