BEKIÁLTÁS

2020.sze.12.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

BEKIÁLTÁS: Oroszok, mérgek, vírusok

A hibrid háborús készülődés felől nézve a vakcina kifejlesztésével kapcsolatos híradások is más megvilágítást kapnak.

koronavirusbeoltozottorvosokoroszorszag.jpg

Az oroszokkal kapcsolatos őrület ismét kezd tetőfokára hágni. Abban a játszmában, amelynek célja, hogy piacot találjanak a drága amerikai gáznak az olcsó oroszországi helyett, s hogy az USA kormánya megakadályozza a német–orosz együttműködés elmélyítését, a nyugati sajtó gyakorlatilag elhallgatja az orosz tudósoknak a koronavírus elleni kutatásokban elért eredményeit. Természetesen a gazdasági indítékok által mozgatott, a Belarussziát és Lengyelországot is bekapcsoló geopolitikai játszmák részeként ennek is vannak üzleti vonatkozásai.

Tovább

BEKIÁLTÁS: A kasztosodott Magyarország

A középosztály is felelős a magyar társadalom posványosodásáért a politikai-gazdasági elit mellett.

grecsokrisztianatv2020-09-08.jpg

Akkora a baj, hogy szeptember 8-án már az ATV is fontosnak tartotta felrázni az általában struccként viselkedő, a bármilyen társadalmi betegségről szóló hír hallatán magát megnyugtatni igyekvő törzsnézőjét:

Tovább

BEKIÁLTÁS: Magányos a diákság, magányos a tömeg

Mindenki magára marad, aki nem tanúsít szolidaritást a másik iránt, amikor az bajban van.

szfeblokad2020-09-02fotoindex.jpg

A Színház és Filmművészeti Egyetemen zajló zendülés aligha gyűrűzik tova. A magyar társadalom kétharmadát kitevő vesztes tömeg három évtizedes tapasztalata ugyanis az, hogy az értelmiség hozzá képest összehasonlíthatatlanul jobb érdekérvényesítő képességű felső rétege

Tovább

BEKIÁLTÁS: Elhagyják az Indexet

Egyes olvasók elpártolnak, egyes bloggerek kivárnak, pedig sokukat más portálok is elcsábíthatták volna.

index2020-08-31tavozok.jpg

Az Index szerkesztőségének felmondása a portálhoz formálisan csatolt bloggereknek is feladta a leckét. El kellett dönteni, hogy írásainkkal támogatjuk-e továbbra is a vállalkozást. Szándékosan vállalkozást írtam, mert

Tovább

BEKIÁLTÁS: Az egyházfők az elit mellett

Miközben a nyomorban élő gyerekektől pénzt vontak el, az elit oktatására egyre többet fordít az állam.

tanevnyito2020pannonhalmasemjen.jpg

A Magyar Távirati Iroda semmitmondó tudósításban adta hírül, hogy augusztus 30-án, vasárnap, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanévnyitóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette: „Az egész ország életét szolgálja, hogy 2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, a kormány pedig mindig is értékelte az egyházi iskolák munkáját”. Ám szerencsére a politikus pártjának honlapja megőrizte a tavaly elhangzottakat is. Akkor ennél több részletbe avatta be a nagyközönséget. Kapuváron, a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitó ünnepségén büszkén jelentette ki Semjén:

Tovább

BEKIÁLTÁS: A választás nem demokratikus

Tamás Gáspár Miklós most beszél arról, mit tanult Arisztotelésztől.

tamasgasparmiklos.jpg

„Ön azt hiszi, hogy a választás demokratikus dolog? Azaz a hatalom átruházása a népről másokra?” – kérdez vissza Tamás Gáspár Miklós a Munkások Újságának adott interjúban, majd sokak számára talán meglepő bejelentést tesz:

Tovább

BEKIÁLTÁS: Ránk hozzák a fasizmust

A jobb- és álbaloldali pártok együtt sodorják az országot a lejtőre, hogy a középosztálynak hízelegjenek.

lazadasusaminneapolisrendorok2020-05-29.jpg

Tekintsük el most attól, hogy többen múlt időbe tennék az igét a címben. Például Ungváry Rudolf már 2014-ben mint fasisztoid mutációról írt a mai magyarországi rezsimről „A láthatatlan valóság” című könyvében. De itt és most az a kiindulópontom, hogy az Obama-projekt teljes kudarcát említi a Mércén megjelent cikkében Antal Attila, aki a közelmúltban lett a marxista társadalomkritikai és kulturális folyóirat, az Eszmélet főszerkesztője.

Tovább

BEKIÁLTÁS: Putyint behúzták a csőbe

A nagypolitika alakítóinak kezében van Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető sorsa.

navalnij2020-08-22tuoltorendormotorsberlin.jpg

Két politikus játszotta el két ország orvosainak becsületét. Az egyik Vlagyimir Putyin orosz államfő, a másik Angela Merkel német kancellár. Egy orosz ellenzéki rosszulléte kellett hozzá. Az illetőt Alekszej Navalnijnak hívják. A múlt hét csütörtökön a szibériai Tomszkból Moszkvába tartó repülőgépen lett rosszul. A repülő megszakította útját Omszkban, ahol azonnal kórházba szállították. Hogy hogy nem az egész világsajtó azonnal tudta:

Tovább

BEKIÁLTÁS: A belorusz dágvány

A minszki ellenzéki tüntetők a nácikkal kollaborálók jelképei alatt vonulnak.

archivfotozaszlohorogkereszt.jpg

E zászló alatt tiltakozol?” – kérdezte a minap az interneten a minszki illetőségű, de lengyel származású Bożena Gaworska-Aleksandrowicz a tüntetőktől, majd így folytatta: „Ami alatt Radosław Ostrowski együttműködött a fasiszta németekkel? Ez tényleg nem zavar titeket, srácok? És csak hogy tisztázzuk: igen, felháborodtam a szolgálatok brutalitása miatt, és nem szeretem, hogy manipulálták a választási eredményeket. Az erőszakot egyaránt elítélem Belaruszban, Franciaországban, Németországban, az USA-ban. De külföldiek, el a kezekkel Fehéroroszországtól!”

Tovább
süti beállítások módosítása