Nem szólt arról, mi vár ránk, ha rákényszerül eddigi keleti politikájának feladására.

Felemelkedés-történetként írta le Magyarország állapotát Orbán Viktor miniszterelnök leghívebb hívei körében, a budapesti Várkert Bazár fekete lepellel borított kordonnal körbevett épületében elmondott, február 10-ei, huszonegyedik évértékelő beszédében. Szerinte kiszámítható körülmények között élhetik az életüket a magyarok, akik hisznek a jövőjükben. Irányításával nemzetünk tíz év alatt talpra állt.

Ne higgyen senki a szemének: nem az a napilap támadt fel!

2019. február 5-én de facto is megbukott a Magyar Idők, a kormánypárt lapja. Hiába a két és félmilliósra taksált Fidesz-tábor, hiába a számlálatlanul belé hordott, belé hordatott pénz, nem bírt lábra állni 2002 óta. Aligha ismer ilyen esetet a magyar sajtótörténet: egy négyszer kormányzati pozícióba került párt nem képes befolyásos szócsővé tenni az újságját, s a végén feladja. Feladja, de hogyan? A lap utolsó számának internetes változata így adja hírül a kudarcot:

De az Orbáni ámokfutásért egyre kevésbé ujjong az egyébként önsorsrontásra hajlamos magyarság mára egzisztenciát teremtett  része.

Az Orbán-kormány a saját hatalma érdekében folytatott propagandakampány miatt akadályozza a menekültkérdés megoldását. Más, észszerű magyarázata alig lehet annak, hogy az Európai Unió és az Arab Liga államainak február 4-ei külügyminiszteri találkozója előtt a magyar kabinet megtorpedózta az EU-tagállamok közös álláspontját rögzítő állásfoglalást. Sajtóhírek szerint, egyedüliként. Az internet más részén erről folyó eszmecserében azt írtam erről a velem ellenkező ismerősömnek:

A fokozott amerikai fenyegetésre hivatkozhat az orosz vezetés a hosszú Putyin-korszakba belefáradt lakosság előtt.

Cinizmusnak tartják majd sokan, amit írok, de mégis azt állítom: soha jobbkor nem jött Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter február 1-jén közölte a világgal Donald Trump amerikai elnök döntését:

Nem csak Venezuela, de a magyar kormány is rákerült Washington Moszkva és Peking elleni támadásának célkeresztjére.

Drámai mondatokkal szembesítette az Euronews január 31-ei, esti hírblokkja a közönséget. A televíziós csatorna közreadta Venezuela brüsszeli nagykövete, Claudia Salerano baljós nyilatkozatát azt követően, hogy az Európai Parlament 439 igen, 104 ellenző, 88 tartózkodó szavazattal elfogadta: az önmagát ideiglenes államfőnek kikiáltott Juan Guaidot ismeri el a dél-amerikai ország vezetőjének. Úgymond, a megrendezendő szabad választásokig, aminek lebonyolítását innen, Európából egy munkacsoport létrehozásával is segítenék. A nagykövetnő erre reagálva mondta:

A világnak a győrieket támogató proletárjai a szemünk előtt egyesültek.

A rendszerváltozáson nyert magyar elit erős üzenetet kapott Győrből. Mindenekelőtt persze az Orbán-kabinet. Utóbbinak azzal kell szembesülnie, hogy az Audi győri gyáregységében megszervezett sztrájk sikerét követően nem folytatható tovább az a politika, amelyben az innovációs erőfeszítések helyett szinte bérrabszolgaként, alacsony áron, tízezres tételekben adták-vették a magyarországi munkásokat a kormány és a multinacionális cégek közötti titkos tárgyalásokon. A nemzeti NEM együttműködés rendszerének vezetői – nemkülönben az Orbán-rezsim előtti kormányok hasonló cipőben járt tagjai – ilyen lapokat játszottak ki, amikor egy-egy világcéget magyarországi letelepedésre akartak rávenni:

Nem ismerik el az önkormányzat tulajdonjogát, mégis fizetnének.

Önkormányzati területet kerítettek be Lázár János vadászkastélya körül – hallom a hírt a rádióban. No, nem az államiban, s nem valamelyik állampárti szolgálatba állított zenei adón, hanem a Budapesten kívül csak az interneten hallgatható, egyetlen ellenzékiben. Hallom a hírt, s nekem először az ötlik eszembe: lehet, hogy mégis tévedtem. Azt írtam ugyanis a minap „Az egyetemista önmagáért tüntet” című cikkemben, hogy

Ami vele és általa történt Magyarországon, az maga a nepotizmus. De nyugodjék békében!

Hát, nem! Ahogy sorra vonulnak az öröklétbe a nemzeti NEM együttműködés rendszerének kisebb-nagyobb kaliberű támaszai, egyúttal haszonélvezői, döbbenten tapasztalom az erőfeszítést, hogy példaképpé tegyék őket. Nincs kedvemre erről írni, de mégis megtettem már két esetben. Lovas Istvánról és Kerényi Imréről voltam kénytelen szóba hozni egy s mást, amit halott ember ravatalánál nem szokás, nem illik. S talán ízléstelen is. És mégis, most megint megszólalni vagyok kénytelen, hogy reálisabb képet fessek a jövőnkre gondolva.

Ha minden eldől azzal, hogy ki hova született, kiiktatódik a társadalomból a verseny.

A január 19-ei országos tüntetéssorozatot közvetítő Klubrádió egyik emblematikus műsorvezetője tanácstalanul lamentált afölött, hogy a veszprémi egyetemisták alig mutattak érdeklődést a demonstráció iránt. Hosszas fejtegetéséből ezt a kérdést lehetett kihámozni:

A Horn Gyulához hasonlóan neoliberális politikát követők még mindig nem értik, hogy az Orbán-rezsim az előzőek következménye.

Tabukat döntögetett Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Klubrádió Reggeli Személy című műsorában január 17-én, csütörtökön (Az archívumban a 9 és 10 óra közötti sávokban hallgatható meg.) Ha úgy tetszik, alapfokú marxista szemináriumot tartott a csatorna műsorvezetőjének, főszerkesztő-helyettesének, Rózsa Péternek. Az esetnek azért van hírértéke, mert eddig szinte kizárólag a neoliberális értékrendet sulykolták a rádió közönségébe. Ritka kivételtől eltekintve, ez a hallgatóság nem szembesült például azzal a nézettel, hogy „Horn Gyula nem volt hatalmas formátumú politikus”.