Oroszország gazdaságát lebecsülték, valójában Európa és a világ egyik legnagyobbja.

Ne tévesszenek meg senkit a hebehurgyaságukat leplező, önnön korábbi heveskedéseiket igazolni akaró politikusok nyilatkozatai! Bár, a Brüsszelben, május 30-ról 31-re virradóan megszületett, hatodik szankciós csomaggal mintha továbbra is kötnék az ebet a karóhoz, valójában felpuhult a „Bármi áron szankciókat Oroszország ellen!” lózunggal kampányolók álláspontja. Ugyanis az a helyzet, amiről – egy amerikai gazdasági és geopolitikai elemző, Arnaud Bertrand véleményét címbe emelő – Neokhon ír összefoglaló cikkében: 

Bemutatom, miként néz ki egy állítólag műtéten átesett, rákos beteg programja, ha azt Vlagyimir Putyinnak hívják!

Fájdalom, de a politikai-közéleti újságírásnak mindig több köze volt a propagandához, mint a valóság távolságtartó megjelenítéséhez – égtájtól és társadalmi-gazdasági rendszertől függetlenül. Az ukrajnai háborúval közvetlenül vagy közvetve összefüggő híradásokra olyan mértékben illik ez a megállapítás, hogy az már maga a szemérmetlenség. Alig olvasható, hallható, nézhető olyan tudósítás, elemzésnek mondott találgatás, amely

A lengyelek révén akár össze is csaphatnak a NATO kötelékébe tartozó katonai egységek és orosz csapatok.

Május 22-én, Kijevben, a parlamentben szorosan összeölelkezett Andrzej Duda lengyel és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Ezt megelőzően a lengyel elnök ilyen és ehhez hasonló mondatokkal udvarolt a kijevi radában ülő, majd őt felállva tapsoló képviselőknek:

Miért nem érjük el saját Jeruzsálemünket, miért nem érjük utol az istennek sem Ausztriát?

Újságíró iskolába való példázatot hozott össze Zöldi László kollégám egy szinte szóra is alig érdemes, internetes kommentemből kialakult villámvita nyomán. A közelmúltban, Médianapló nevű blogján azzal igazolta a Makót és Jeruzsálemet érintő, széles körben elterjedt szólást pontosító észrevételemet, hogy tollforgatóként

Ljubov Nepop annak ellenére kapott újságíróktól Európánkért díjat, hogy országa lábbal tiporja a sajtószabadságot.

A történet már szakállas, mert mindig közbejött valami, ezért nem tettem közzé. Ám az államfő szombati beiktatási beszéde eszembe juttatta, hogy a Magyar Újságíró Szövetség tagjaként felszisszentem, amikor május 5-én, előbb csak a Facebookon olvastam, hogy

Mintha a Kádár-kori „aki nincs ellenünk, az velünk” irányába akarnák elmozdítani a NER-t.

Akaratlanul is a „Mi a magyar, ki a magyar?”– régi kérdésével birkózott Novák Katalin a május 14-én, a parlament épülete előtt elmondott beiktatási beszédében, amit világos, térden felül érő ruhában mondott el. Mentségére, nem a NER-módi szerinti Bocskai-zsinóros öltözékben. Ami viszont a kérdést illeti, arról nem ő tehet, hogy az előző évtizedekben, sőt évszázadokban sokan, sokféleképpen válaszoltak a felvetésre, vagyis nincs rá kiérlelt válasz. Ezért is történhetett, hogy e tekintetben

Tombol az uszítás a médiumainkban az eltérő forrásokból származó híradások egymás mellé szerkesztése helyett. 

Rendkívüli dolog történt velem. Hetek óta először fordult elő, hogy a nagy amerikai, közösséginek nevezett oldalon nem töröltek azonnal egy olyan, általam megosztott videót, amely

Szükségszerű, időben meghozott döntésnek nevezte az Ukrajna elleni katonai fellépést az orosz elnök.

Természetesen, elmaradt a nyugati politikusok, elemzők és az internetes foteltábornokok által jósolt nagy bejelentés Moszkvában. A május 9-ei, győzelem napi díszszemle, ahol ennek úgymond meg kellett volna történnie, érthetően visszafogottabb volt a megszokotthoz képest. Leginkább azt demonstrálták a Vörös téren, hogy az orosz hadvezetés egyáltalán nem vetette be Ukrajnában a legkorszerűbb fegyvereket. Az előkészített és az elmúlt napokban elpróbált légiparádé el is maradt. Azt mondták: a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt. Egyébként pedig az ünnepi beszédet mondó államfő nem deklarálta a mariupoli győzelmet, nem jelentette be az általános mozgósítás elrendelését, nem beszélt sem csapatkivonásról, sem nagyobb támadás elindításáról, nem fenyegetett atomfegyverrel. Vagyis semmi olyasmit nem mondott, amivel a Moszkvától távoli propagandisták és kattintásvadászok hitegették a nagyérdeműt az elmúlt napokban. Úgy maradt el az orosz államfő szónoklatából a szenzáció, amiként minden találgatás hiábavalónak bizonyult az elmúlt fél évben a putyini vezetés várható cselekedeteivel, magának Vlagyimir Putyinnak a halálos betegségével kapcsolatban. De a hivatásos és amatőr jósok persze ettől még nem szégyellik el magukat. Teszik, amit eddig tettek, s korántsem hatástalanul. Hozzájárulnak

Az imperializmus ellen kellene fordulni, nem a háború nem lélező erkölcse nevében egymásnak esni!

Csaknem azonos időben tüntetett Oroszország, illetve Ukrajna mellett, illetve ellen két csoportosulás Budapesten, április 30-án. Persze, megtehették volna azt is, hogy együtt vonulnak fel, tábláikon azzal a felirattal, hogy

Ha még valakinek illúziói lennének: a jövőben havonta egyeztetik, milyen hadfelszerelésre van szüksége Kijevnek.

Ne áltassuk magunkat a háború szereplőivel kapcsolatban! Mert természetesen, az Amerika és Oroszország közötti háborúra utal a cím. Arra a pusztításra, aminek napi eseményeiről több mint egy hónapja nem írok a Bekiáltásban. Mert annyi a sajtót elárasztó, ellenőrizetlen szóbeszéd, az amerikai, az ukrán, illetve az orosz hadsereg védelmében és szolgálatában írásbeli kötelezettségvállalás mellett dolgozó fronttudósító, no meg a kormányok, a hadseregek által bedobott, a tömegek átverését célzó hamisítás, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás reménytelen vállalkozás. Ebben az ügyben