Aki csupán a jó és a gonosz párharcaként látja ezt az ügyet is, a propaganda áldozata lehet.
Sokan gondolkodás nélkül kijelentik: a moszkvai vezetés agressziót követett el február 24-én hajnalban, amikor az orosz védelmi minisztérium szerint ukrajnai katonai célpontokat támadtak meg. A hadsereg azt állította: a cél a katonai repülőterek, a légelhárítás megbénítása; semmilyen rakéta-, légi és tüzérségi csapást nem mérnek az ukrajnai városokra. Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa elnökhelyettese Dmitrij Medvegyev, a korábbi államfő kijelentette: a kazahsztáni beavatkozás is mutatta, hogy nem az évekre, sőt évtizedekre elhúzódó amerikai felfogás szerint cselekszenek; a lehető legrövidebb idő alatt be akarják fejezni ezt a műveletet is.
A moszkvai hírek szerint az ukrán határőrök, a teljes orosz határszakaszon, fegyvereiket eldobálva Oroszországba átlépve tömegesen adták meg magukat. Más egységeknél hasonló történik, miközben a szakadár köztársaságok folyamatosan foglalják el a közigazgatási határokig a teljes területet, akikkel szemben egyes helyeken harcolnak a félkatonai ukrán-nacionalista alakulatok. A délután híre: egy orosz akció révén ismét van víz a Dnyeper–Észak−Krím-csatornában, amit több mint hét éve eltorlaszoltatott a kijevi kormány, szomjúhozásra ítélve a félszigeten élőket, illetve megfosztva az öntözés lehetőségétől a gazdálkodókat. Oroszország nagy erőfeszítéssel csak évekkel később oldotta meg a zavartalan vízellátást, mert a Krímben kevés az édesvíz-készlet.
Természetesen, Moszkva nem tekinti magát agresszornak – Washington sem állított ilyet magáról sosem, pedig... –, hanem miként az Vlagyimir Putyin elnök e heti beszédeiből kiderült, a következők miatt vállalta fel a súlyos döntést: