BEKIÁLTÁS

2015.aug.19.
Írta: Kabai Domokos Lajos 40 komment

Örömhír a bűnözőknek

Eltűnhet az öt–tíz falura eső egyetlen gépkocsis rendőr járőr is, ha a rendőri állomány hatodát a szerb határra vezénylik.

allamhatarszerbiamagyarorszag2015.jpgNapsugaras hírnek örvendeztek ezen az esős napon a kisstílű bűnözők, s talán a magyar alvilág náluk masszívabb figurái is. A kormány ülésének szünetében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: több ezer rendőrt vezényelnek a déli határ őrzésére. Hogy mennyi az annyi, vagyis, hogy mit kell érteni a több ezer alatt, egyelőre homály fedi. Így aztán azt sem lehet tudni pontosan, hogy az intézkedés nyomán hány olyan rendőr marad az ország városaiban és falvaiban, akik a közbiztonságra ügyelnek.

Tovább

Csak Putyin miatt nem lesz háború!

Az orosz államfő népe emlékezetében, sőt a pravoszláv egyház történelmében, országot építő államférfiként akarja nevét megőriztetni.

hadgyakorlattengeri.jpgÚj szakaszába érkezett a lehetséges világháborúval kapcsolatos, a médiában év eleje óta folyó találgatássorozat. A londoni székhelyű European Leadership Network nevű cég egy tanulmányt készített, amely rendkívül óvatosan felteszi a kérdést, hogy az orosz és a NATO-hadgyakorlatok növelhetik-e egy összeurópai háború lehetőségét, vagyis esetleg bekövetkezhet a legrosszabb, ami velünk történhet. Ez aztán a héten, ennél jóval határozottabb fogalmazással szivárgott át a sajtónkba, anélkül, hogy jelentősebb visszhangot váltott volna ki.

A fordulat a tömegmanipuláció magyarországi nagyágyúja, az RTL Klub péntek esti, a nagy nézettséget garantáló műsoridőben sugározott, a világot leegyszerűsítő mondatokkal megjelenítő, a bulvárhírekkel bőven teletűzdelt Fókuszban következett be. Itt már  Küszöbön a világháború? címmel hivatkoztak a mértékadóként és függetlenként jellemzett londoni kutatóintézetet jelentésére. A felvezetőben egykori kedves, tehetséges tanítványom, Barabás Éva szájába egyenesen ezeket a szavakat adták: „Akár a harmadik világháború kitöréséhez is vezethet a NATO és Oroszország között egyre durvuló konfliktus.”

Tovább

Kabalafigura-botrány

A Bol-dog körüli habverés a pénzről és a döntések önkényes voltáról, az ellenzék és a kormányzók szokatlan harmóniájáról tereli el a figyelmet.

bol-dog2015-08-11kabalak.jpgNyilvánvaló pótcselekvés, ahogy boldog-boldogtalan elveri a port a szerencsétlen „Bol-dog”-on. Az eredetileg 2021-re tervezett, 2017-re előrehozott, budapesti vizes világbajnokság mára kimúlt kabalafigurája se nem rosszabb, se nem jobb, mint a hasonló produktumok. Főleg, ha azokat a változatokat nézem, amelyeket Gyárfás Tamás az ATV augusztus 11-ei adásában bemutatott, és nem azt a jelmezalakot, amelynek társaságában korábban ő maga is lefényképeztette magát.

Viszont kétségtelenül felkészületlenül érte a Magyar Úszószövetség elnökét, hogy a világbajnokság méreteit, horderejét tekintve jelentéktelennek látszó ügy uralta el lassanként azt az interjút, amit Kálmán Olga készített vele a magyar úszók páratlanul sikeres kazanyi szereplése, illetőleg a majdani budapesti verseny kapcsán. Ha Gyárfást nem érte volna váratlanul ez a helyzet, akkor talán a lényegről szólt volna a beszélgetés, s ennek nyomán most talán a pénzről és a döntések önkényes voltáról cikkezne a magyar sajtó.

Tovább

Határra, magyar!

Az igaz hazafiak bizonyára önként ajánlják fel a teherautóikat, erőgépeiket a szögesdrót-kerítés építéséhez.

szogesdrot.jpgNem értem, miért akkora a riadalom annak a honvédelmi minisztériumi levélnek a nyomán, hogy a szerb-magyar határ környékén élő, teherautóval rendelkező vállalkozóktól rendkívüli, nem várt védelmi feladatok ellátása esetén térítésmentesen igénybe vennék a járműveket. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy azonnal elkezdődött a szokásos magyarázkodás arról, hogy bizonyos értelemben téves, félreérthető volt a tájékoztatás. Mert úgymond csak azért írják össze a járműveket, „Hogy egy esetleges nem kívánt, katonai lépéseket követelő helyzetben minden lehetséges eszköz a lehető legrövidebben (sic!) rendelkezésre álljon.” Ennek ugyanis egyszerűen nincs jelentősége, már amennyiben nem áll küszöbön Szerbia megtámadása. S minthogy tudtommal nem – S ezt remélhetőleg a szerbek is így gondolják! –, hadd kérdezzem meg a felháborodottaktól:

Tovább

Tusnádfürdői pocskolás

Nem lepődnék meg, ha a Moszkvában elégedetten vennék tudomásul a magyar miniszterelnök erdélyi megszólalását.

2015-07-25tusnadfurdoorbantokes_valasz_hu.jpgNem fogadom meg a Klubrádióba betelefonáló tanácsát: nem hallgatok arról, milyen benyomásokat keltett bennem Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati, a romániai Tusnádfürdőn felolvasott beszéde. Néhány ok, amiért nem érdemes a kormányfőt a hallgatás falával körülvenni:

1. A dolog kivitelezhetetlen.

2. Tetszik, nem tetszik, ő Magyarország gyakorlatilag teljhatalmú vezetője. Amit mond, kihatással van mindannyiunk életére.

3. A hatalom megszerzése és megtartása érekében az orbáni politika tudatosan akarja passzivitásra késztetni a rendszerét ellenzőket.

Tovább

A bosszúálló

„Mostantól fogva – és ebben volt a terv igazi betetőzése! – ő maga lesz az ország.”

carl_alexander_herceg.jpgRészlet egy regényből: „Nem paraszt ő, nem holmi katona, hogy afféle nyers, együgyű bosszú kielégítse. Rafináltabban áll ő bosszút! (…) Stuttgartba visszatérve elvetette magától szervilizmusának és szeretetreméltóságának mankóját. Határtalan, sötét gúnnyal-gőggel bánt környezetével, ugráltatta a minisztereket, és ők ugráltak is, mint a lakájok. Sötét, dühödt megvetés sugárzott belőle komoran minden iránt, ami emberi: szabadság, méltóság, felelősség mind megkapta a magáét. Szörnyűségesen kiszámíthatatlan önkénnyel kényszerítette beosztottjait egyre újabb, felesleges megalázkodásra, mintha játszana csak velük, s ha már csupaszon álltak előtte, kevéske ember voltuktól is megfosztva, ízzé-porrá zúzott önérzettel, leplezetlen, csöndes gúnnyal kezelte őket, végtelen embergyűlölete a legnagyobb gyönyörűségét lelte csúszó-mászó megalázkodásukban.

Tovább

Akkor most mi van a Fidesszel?

Mintha csak az érdekelné a politikai ellenfeleket, hogy az agymosás körül legyen minden rendben.

2015-07-13grafikonfidesz-mszp_mh.jpgMiért, miért nem, de nálam most lépte át a tűrésküszöböt a közvélemény-kutatási adatokkal való kavarás. Július 20-án, hétfőn azt olvastam a Népszabadságban, illetve hallottam a Klubrádióban, hogy a Publicus Intézet által a Vasárnapi Hírek megbízásából készült kutatás szerint: „Az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága változatlanul 21 százalék”. Az ellenzéki újság külön felhívta a figyelmet arra, hogy ez a felmérés az első, amely a szerb-magyar határra tervezett kerítés építésének bejelentése után készült. A következtetés: „Nem hozott előnyt a Fidesznek a kerítés– amint ezt a Népszabadság a hírösszefoglaló címében is kiemelte.

Ám legyen! De akkor a múlt hét csütörtökjének estéjén megtévesztettem az Echo TV nézőit. Ráadásul a bűnöm kétszeres, hiszen amikor ezeket a sorokat begépelem a számítógépbe, a csatorna ismétlésben sugározza a Visszhang című műsor inkriminált adását. Ebben a Magyar Hírlap egy héttel ezelőtti, tehát július 13-ai cikkének közvélemény-kutatási adataira támaszkodva a Népszabadságéval épp ellentétes véleményt fogalmaztam meg, amikor azt mondtam, hogy a külföldről érkező menekültek elleni hangulatkeltés meghozta a sikert a Fidesz számára. A teljes népesség körében a Századvég, a Nézőpont és a Medián egyaránt 27 és 30 százalék között mérte a kormányzó párt népszerűségét.

Tovább

Háromfrontos harc Ukrajnában

Felértékelődni látszik egyes közép-kelet-európai országok, köztük Magyarország jelentősége.

ukrajnafelosztasa.jpgBeteljesülni látszik az amerikai átok. Mintha Ukrajnában is megismétlődne mindaz, amit Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, Jemenben az amerikai beavatkozás következményeként tapasztalhattunk. A szabadság, a demokrácia, az emberi jogok megvédésének lózungjaival, valójában az USA geopolitikai, illetve gazdasági-pénzügyi céljai érdekében, azonos forgatókönyv alapján, megrendítették a helyi hatalmat. Ennek jegyében felfegyverezték a tálibokat, a radikális iszlám harcosait, s a hasonló banditákat, akik aztán önállósultak, s ma tízezer számra esnek áldozatul nekik az ott élők, nem mellesleg több milliós menekült hullámot indítva el Ázsia és Európa felé.

Tovább

Üldözöttek országa, Magyarország

Az újabb szemfényvesztő plakátkampány elfedi, hogy a népboldogítás az elesettek millióinak rovására zajlik.

szogesdrot.jpgA külföldről érkező menekültek elleni hangulatkeltés meghozta a sikert a Fidesz számára. A teljes népesség körében a Századvég, a Nézőpont és Medián egyaránt 27 és 30 százalék között mérte a kormányzó párt népszerűségét. Ez jelentős előrelépés a négy hónappal ezelőtti 21 százalékos mélyponthoz képest. Jóllehet egy negyedik közvélemény-kutató cég, az Ipsos szerint a kormányzó párt támogatottsága nem változott, de ezt azért nem tartom valószínűnek, mert ebből az is következne, hogy a magyar lakosságra nem hatnak a politikai kommunikációs praktikák.

Ezzel szemben tágabb környezetemben is azt tapasztalom, hogy bekövetkezett az, amit másokhoz hasonlóan, előre körvonalaztam televíziós vitaműsorokban, vagy itt a Bekiáltás blogon. Az Orbán-kormány az emigránskérdést ellenségkép-festésre használta és használja fel, hogy elterelje a figyelmet a társadalom nagy részét közvetlenül érintő nehézségekről. Arról, hogy nincs érdemi válasza a négymillió embert sújtó szegénység kezelésére, az országból való tömeges méretű elvándorlás megállítására, a gazdaság és a társadalom válságjelenségeinek kezelésére. A zsigeri indulatok felszításával – ahogyan ez már évezredek óta szokás a politikai közegben – veszélyérzetet kelt az emberekben, akik aztán önként húzódnak a kezdeményező párt védőszárnyai alá.

Tovább

Jövőnket veszélyezteti a kormány

Lányi javaslatával szemben tiltakozni kell minden ellen, ami még inkább fölénk emelheti a fölöttünk már így is basáskodó hatalmat.

Tiborc.jpeg„Nem kell állást foglalnunk sem a kormány mellett, sem ellene” – szögezi le Lányi András filozófus, egyetemi oktató, politikaelemző-közíró és tanácsadó a Magyar Nemzet július 11-ei számában. Annak ellenére beszél le az állásfoglalásról, hogy arról ír: a FIDESZ–KDNP-kormány politikáját néhány súlyos tévedés határozza meg.

Érteni vélem én a jeles szerzőt – aki, ahogyan én látom, eddig jobbára tartózkodott a jelenlegi kormányzó erők bírálatától –, amiért el akarja mismásolni a felelősség kérdését. De már megbocsásson: ki az ördögöt, ha nem a kormányt és a kormányfőt kell felelősségre vonni, ha helyes az a diagnózis, amit cikkében ő maga is felvázol az ország állapotáról. Ebből a látleletből ugyanis az következik, hogy Magyarország ma sikerpropagandát erőltető kormánya jövőt felélő politikát folytatott az elmúlt öt évben.

Tovább
süti beállítások módosítása