Ismét fasizálódik a Nyugat, veszélyben a humanista értékrend.

„Összekötözték a szülőt a gyermekével és élve elégették őket” – ér el engem is egy megosztás nyomán a Neokohn által a Jerusalem Postból 2023. október 24-én átvett cikk címe. ,,Ezek barbárok nem emberek.” – olvasom az első hozzászólást, ami aztán kinyitja a gyűlölet zsilipjét. Nem tudom, hányadik már az efféle szöveg, ami elém tolakszik az interneten azzal összefüggésben, hogy a Hamasz palesztin terrorszervezet október 7-én kíméletlenül és válogatás nélkül kínzott meg, gyilkolt le százakat, ejtett civil foglyokat Izrael déli részén. Kegyetlenkedésükre, s arra, hogy a Gázai koncentrációs övezet több mint kétmilliós, palesztinai arab lakosságát élő pajzsként használták, nincs mentség. Ám nem kerülhetjük meg azt a kérdést sem:

Nem mondanak újat ahhoz képest, amit másutt már nem is egyszer hallottam.

Ahogy közeleg a határidő, egyre gyakrabban kapok üzenetet: újítsam meg előfizetésemet a Magyar Hangra. A magát polgáriként meghatározó, vagyis a kapitalizmus mellett elkötelezett hetilapnak szinte alapítása óta előfizetője vagyok. Nem azért, mert osztottam, osztanám szerkesztőinek a szociális társadalom lehetőségének irányába szerintem mindig zárt értékrendjét, s amely a konzervativizmustól indulva immár a neoliberalizmus felé hajlik, hanem a többirányú tájékozódás miatt. Mégis, 

Előbb a kádári hatalom, majd a rendszerváltó nómenklatúra és értelmiség viszonyult ellenforradalomként a felkeléshez.

Bár az egyik televíziós csatornán arról biztosítottak a minap, hogy a magyarországi iskolai tankönyvekben lényegében minden helyére került az 1956-es forradalommal kapcsolatban, de van rá okom, hogy azt állítsam: a megemlékezések egyre távolabb kerülnek attól, amitől tényleg forradalomnak lehetett és lehetne nevezni a felkelést. Az én felfogásom szerint ugyanis

Az orosz elnök szerint a magyar kormányfőnek nincsenek oroszbarát érzelmei, nem Oroszország melletti politikus.

„Orbán már Putyinnak sem kell” – tette közzé ismerősöm. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő október 17-ei, pekingi találkozójához kapcsolódva többek között arról fantáziált a posztjában, hogy

Az újgyarmatosítástól megszabadulni akaró mind több ország áll Peking és Moszkva mögé.

A Kínában tartott harmadik Egy övezet, egy út fórumhoz kapcsolódva nyilatkozta az orosz államfő, Vlagyimir Putyin, hogy van egy kívánság, miszerint

A mai propagandisták a demokráciával összeegyeztethetetlennek tartják az erőszakot, de amíg állam van, ez önbecsapás.

Az átlagosnál jóval érdeklődőbb egykori tanítványom mellékesen jegyezte meg egy beszélgetésben, hogy

Vitakörünk tagjai szerint lassú erodálódás, szétmorzsolódás részesei vagyunk.

„Ki, milyen, az életünket egy éven belül meghatározó jelenséget tart fontosnak a mai Magyarországon, esetleg Európában?” – tettem fel a kérdést a világ dolgairól rendszeresen elmélkedő társaságunkban. Amikor még nem sejtettem, hogy egy kisebbfajta fókuszcsoportos kutatás jön ki a kezdeményezésemből, némileg a válaszokat is befolyásolva, gyanútlanul hozzátettem:

„sokak fejében meg sem fordul, hogy az események, a folyamatok tálalása mögött rejtett érdekek húzódhatnak meg.”

Az egypólusú világrendszer hanyatlása a háttere a most éppen Izraelt megrázó, de a másutt is tomboló erőszaknak.

Ismét táborokra szakadt a világunk azzal összefüggésben, hogy október 7-én, szombaton reggel példátlan rakétatámadás érte Izraelt a Gázai övezetből. A koncentrációs táborszerű körülmények közé, egy Pest méretű területre összezsúfolt, legalább két és fél millió palesztin fölött uralkodó Hamász-szervezet több mint háromezer rakétát lőtt ki a zsidó államra. Ezt követően a szervezet fegyveresei behatoltak a dél-izraeli határterületekre, ahol öldöklésbe kezdtek, foglyokat szedtek. A válaszcsapással együtt, összességben több ezer izraeli, illetve gázai halottról, sebesültről szólnak az eddigi híradások. Ebben a helyzetben

Egy kataklizma szabadíthatná ki a közemlékezet zárványaiból a műveket, amelyek a mai valósággal is a szembesítenének.

A közelmúltban azzal hívott fel Zöldi László, hogy megemlékezést tervez az író Végh Antalról (1933–2000), születésének 90. évfordulóján. Az első gondolatom az volt: vajon mond-e a maga idejében botrányokat is kavaró szerző neve valamit akárcsak a középkorúaknak, hogy a náluk fiatalabbakról már ne is beszéljek? Október 9-én azonban még egy hívást kaptam: