Húsz év múltán még megalkuvóbbak lettek, a hívek helyett az államot szolgálják a magyar bevett egyházak.

Botrányos könyvként beszéltek róla húsz évvel ezelőtt. Persze, nem mindenki. A magyar társadalom állóvizének felszínét alig fodrozta, a katolikus egyházét viszont alaposan felkavarta. Lengyel László szabadgondolkodó közgazdász-közíró és Várszegi Asztrik katolikus püspök, pannonhalmi bencés szerzetes „Beszélgető-könyvecské”-jét 1999-ben adta ki a Helikon. Két évtizeddel később, 2019. június 17-én, a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri épületében, közönség előtt újból párbeszédet folytatott a két személyiség Kamarás István vallásszociológus moderálásával. Számomra az volt a fő kérdés: közelebb kerültek-e egymáshoz a vitapartnerek nézetei? Remélem, a válasz kiolvasható a múltra is visszatekintő tudósításomból!

A propagandaháború részévé vált az HBO sorozata az atomkatasztrófáról.

Az HBO amerikai tévécsatornán a közelmúltban vetítették a „Csernobil” című, méltán nagy visszhangot kiváltott minisorozatot. Benne Craig Mazin forgatókönyvíró-producer és Johan Renck rendező egyéni sorsokon keresztül bontja ki azokat az eseményeket, amelyek az 1986. április 26-án, a Pripjaty és Csernobil városok között épült atomerőműben bekövetkezett katasztrófához kapcsolódtak.

Egy vádirat margójára, az Országos Széchenyi Könyvtár kilakoltatása ürügyén.

Már évekkel ezelőtt megpendítettem, hogy a sokszínű magyarországi tudáskincs felszámolását rögeszmésen végzi Orbán és bandája. Mintha valamilyen bosszúállási szándék vezérelné az ország szinte teljhatalmú urát, aki bár nemzeti színekbe burkolja a gaztettet, mindent megtesz azért, hogy elapassza azokat az erkölcsi és szellemi erőforrásokat, amelyekre a jövő épülhetne.

Budapest ellenzéki vezetőjének a polgári ellenállás élére kellene állnia, s ehhez külföldi szövetségeseket keresnie!

Most, hogy Kálmán Olgával s némileg Karácsony Gergellyel van tele a média egy része, s hozzájuk képest Kerpel-Fronius Gábor alig kap nyilvánosságot – hogy másokról már ne is beszéljek – az az érzésem támadt: nem jó úton jár az ellenzék, amikor főpolgármester után néz. Bruck Andrásnak a saját Facebook oldalán megjelent jegyzete is kellett ehhez a felismeréshez, bár cikkének címe először engem is félrevezetett.

Csak arra ígéret, hogy ő lesz Puzsér halk szavú reinkarnációja, egyébként Tarlós malmára hajthatja a vizet.

A szememben most tette zárójelbe riporteri működését Kálmán Olga újságíró, szerkesztő-műsorvezető. Pályájának csúcsán előttem nyilvánvaló volt, hogy a stúdióban ülve mindinkább elhatalmasodik rajta a bennfentesség érzése, s politikacsináló szerepbe kezdte képzelni magát. Tehetségét mindig elismerve, egy-egy konkrét ügyben bíráltam is ezért. Most azonban újabb határt lépett át, miközben az őt ajánló Dobrev Klára is baklövést követett el.

Aki szemet huny a hatalommal való visszaélés fölött, maga is részese az aljasságnak.

Még mindig elképedek azon a szemérmetlen találékonyságon, ahogyan a Fidesz-média az európai parlamenti választások eredményeit tálalja. Nincs nap, hogy ne ütköznék valamilyen újabb leleménybe arról, mekkora sikert ért el az állampárt a május 26-ai voksoláson. Ennek viszonylagosságáról korábban már értekeztem itt, most azonban lássuk a fejleményeket! Június 4-én, kedden például ezt jelentette az M1 Híradó 23 óra utáni műsorvezetője:

Zsukov marsall szobrát ledöntötték, az ellene is harcoló Suhevics emlékművét felavatták Ukrajnában.

A szobordöntések és -állítások különösen a 2014-es ukrajnai államcsíny óta szaporodtak meg Ukrajnában. Eltüntetik az egykori szovjet vezetők emlékműveit, de gyakran lerombolják, megrongálják a II. világháborús emlékhelyeket is. Utóbbiak különösen kiváltják a még élő, különféle nemzetiségű veteránok és hozzátartozóik tiltakozását. Ők eddig abban a tudatban voltak, hogy felszabadították Ukrajnát a náci megszállás alól. A megemlékezők ellen nem egyszer tettlegesen is fellépő mai nacionalisták viszont azt hirdetik: valójában Ukrajna függetlenné válását odázták el hosszú időre.

A belül megosztott, egymással is viaskodó államok nem állhatnak helyt a civilizációk küzdelmében.

Szaporodtak a gondok az európai parlamenti választással. Ellentmondás ellentmondás hátán. Kérdés, marad-e ideje Magyarországnak, hogy sodródásában feloldja ezeket, vagy eléri újabb végzete? A másik kérdés: marad-e ideje az európai centrumnak, hogy a kíméletlen, globális gazdasági nyomások közepette, sőt a civilizációk összecsapásában elszigetelje azokat a politikai erőket, amelyek csak erejét szívják, egységét bontják? A jövőnk múlik azon, hogy a május 26-án, vasárnap befejeződött európai szavazás nyomán  kialakult helyzetben miként viselkednek a kontinens vezetői a következő öt évben.

Szíjjártó még büszke volt arra Párizsban, ami miatt itthon magyarázkodni kellett.

„A kormányok feladata kordában tartani a béremelkedést, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó a befektetőknek” – tette közzé a Magyar Távirati Iroda (MTI) Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondatát. A kijelentés május 23-án, csütörtökön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi, digitális innovációval foglalkozó miniszteri értekezletén hangzott el.

Bár a Mueller-jelentés tisztázta, hogy Trumpból nem Putyin csinált elnököt, az ügyben gyászos szerepet játszott média nem lankad.

A Le Monde diplomatique Magyarország Serge Halimi és Pierre Rimbert cikkét közli 2019 májusi számában. Ebben a szerzők összefoglalják milyen elfogult módon foglalkoztak a nagy nyugati, mindenekelőtt az amerikai médiumok az USA megválasztott elnökének, illetve az orosz elnök szerintük nyilvánvaló összejátszásával. Mint ismeretes, Robert Mueller, a közismerten pártatlan főügyész erre semmilyen bizonyítékot nem talált.